
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!
Kínos elszólásai után nem mer megszólalni a sajtónak Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti képviselője. Magyar Péter legfontosabb embere még a balliberális Telexnek sem nyilatkozott az arcpirító elszólásai után. Mint ismert, Tarr Zoltán az etyeki fórumon arról beszélt, hogy vannak dolgok, amiket nem mondhatnak el, különben elbuknák a választást. Ugyanezen a fórumon azt is mondta, hogy előbb választást kell nyerni, aztán bármit csinálhatnak.
Magyar Péter egyik legfontosabb embere tehát nyíltan kimondta, hogy a kampányban bármit hazudhatnak, a választási éjszakán pedig elfelejthetik mindazt.
Tarr Zoltán fórumán a Tisza Párt tervezett brutális adóemeléséről is kikotyogtak néhány olyan információt, amelyet meg akartak tartani maguknak.
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk
– fogalmazott, amelyre Orbán Viktor is reagált a közösségi oldalán.
Egy feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak.
Magyar Péterék adórendszerében szinte minden magyar munkavállaló adója emelkedne, akár százezrekkel is –hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.
A videóból tudhatjuk, hogy eltörölnék az egykulcsos személyi jövedelemadót
– hangsúlyozta a Fidesz budapesti frakcióvezetője.
De vajon mi az, amit még eddig nem mondtak el, és amibe már a választások előtt belebuknának?
– tette fel a kérdést Szentkirályi Alexandra. A frakcióvezető szerint ezek olyan dolgok, amikre a megrendelés Brüsszelből érkezik, Ursula von der Leyentől és Manfred Webertől. – A bevándorlási paktum aláírása és a bevándorlók szétosztása. A 13. havi nyugdíj eltörlése Petschnig Mária Zita vezetésével. A háború folytatása és Ukrajna európai uniós csatlakozása Ruszin-Szendi Romulusz vezetésével. A magyar gazdák és a magyar mezőgazdaság tönkretétele Raskó György módra. LMBTQ-törvény, gyermekvédelmi törvény helyett Bódis Kriszta vezényletével – vetette fel Szentkirályi Alexandra a témákat, mint esetleges ügyek, amelyekről nem akar beszélni a Tisza Párt a választások előtt.
Magyar Péterék felülmúlják Gyurcsányékat, ők már a választások előtt lebuktak, hogy meg kell nyerni a választásokat, aztán utána mindent lehet – emelte ki a frakcióvezető. Hozzátette: a magyarok átlátnak a Tiszán, nincsen szükségünk egy bábkormányra.
Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő pedig arra mutatott rá, hogy Gyurcsány Ferenc is ugyanazt csinálta, amit most Magyar Péter.
Szerintem fölháborító, megdöbbentő és a magyar politika hagyományaival teljesen ellentétes – legalábbis azt reméltük, hogy majd ez így lesz –, hogy egy politikai erő, akinek van támogatottsága, nyíltan arra készül, és már a választások előtt el is mondja, hogy becsapja a választóit
– hangsúlyozta Lázár János közlekedési és építési miniszter. Rámutatott, hogy aki rájuk szavaz, biztos lehet abban, hogy hazudtak neki. Aki a Tisza Pártnak fogja adni a szavazatát, ma abban a biztos tudatban teheti meg, hogy a Tisza Párt vezetői hazudtak neki arról, hogy mi lesz az ország sorsa a következő években, a következő évtizedekben.
Nyitókép: MTI, Purger Tamás

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is