
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Akár a biztonságos munkavégzés fontosságára is felhívhatná a figyelmet egy ukrajnai asszony esete. A 69 éves nő a kárpátaljai Bilin település melletti legelőn fejte a tehenét, amikor a jószág nem állt jót magáért – derül ki az illetékes hatóság vasárnapi beszámolójából.
Az állat egyszerűen felrúgta gazdáját, aki jobb lábán meg is sérült. A kétségbeesett asszony a közelben bogyókat gyűjtögetőktől kért segítséget, akik mindenféle rögtönzött eszközökkel rögzítették a nő végtagját, ezután pedig értesítették a mentőket.
A helyiek elindultak a falu felé a sérülttel, majd körülbelül félúton találkoztak a helyszínre hívott szakemberekkel, ők pedig innentől kezelésbe vették a pórul járt asszonyt, és kórházba szállították.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban