
Bemutatták a nagyközönségnek a tavasszal született tigriskölyköket a fővárosi állatkertben
Már a látogatók is megtekinthetik a budapesti állatkertben április közepén világra jött 9,2, valamint 8,4 kilogrammos kistigriseket, melyeket csütörtökön mutattak be a nagyközönségnek. A névadásban a városligeti intézmény a látogatók segítségét kéri - közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert csütörtökön az MTI-vel.
Tenyek.hu 2025. június 12., csütörtök 15:20
Csütörtök délelőtt egy sajtóesemény részeként mutatták be a nyilvánosságnak az állatkert nyolchetes tigriskölykeit.
A két állat április 13-án született, de mivel az első hetekben nekik és az anyaállatnak a legteljesebb nyugalomra volt szüksége, eddig csak a városligeti intézmény munkatársai láthatták őket
- olvasható a közleményben.
Mint írják, az eseményen az állatkerti szakemberek néhány percre különválasztották az állatokat az anyjuktól, és egy kis időre mindkét tigriskölyköt kézbe is vették. Az állatorvosok egy gyors vizsgálat keretében mérték fel kondíciójukat és egészségi állapotukat.
Ennek során sikerült a nemüket is kétséget kizáróan megállapítani, bár a gondozók eddig is sejtették, hogy egy nőstény és egy hím állatról van szó - tették hozzá.
Kiemelték: mindkét kölyök megkapta az ebben a korban szükséges kombinált védőoltást, valamint kaptak féreghajtót és azonosító chipet is. Emellett a súlyukat is lemérték: a nőstény kistigris 8,4 kilogrammot, a hím pedig 9,2 kilogrammot nyomott. A néhány perces vizsgálatot követően kiengedték őket a szabadtéri kifutóra, ahol már a látogatók is megtekinthették a kistigriseket.
Az állatok névadáshoz az Állatkert a nagyközönség segítségét kéri: a következő napokban a városligeti intézmény közösségi média felületein lehet majd neveket javasolni, ezekből választják ki majd a legjobbakat, amelyeket szavazásra fognak bocsátani.
A legtöbb voksot begyűjtő neveket kapják majd a tigrisek, valamint azon a néven lesznek bejegyezve a nemzetközi tigristörzskönyvbe is
- olvasható az összegzésben.
A tájékoztatás szerint Agnes, a négyesztendős anyaállat egy csehországi állatkertből érkezett, Dáriusz, a nyolcéves apa pedig a Debreceni Állatkertben született. Ezek az első kölykeik.
A budapesti állatkertben látható tigrisek mindannyian a szibériai vagy amur tigris néven ismert alfajhoz tartoznak. Ebből az alfajból 121 európai állatkertben összesen 277 egyedet tartanak. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) nemzetközi tenyészprogramot hozott létre a vadonban ritkulóban lévő tigrisek összehangolt, természetvédelmi célú szaporítása érdekében. Ennek a tenyészprogramnak a Fővárosi Állat- és Növénykert is részese.
A magyar főváros állatkertjében 1868 óta láthat a közönség tigriseket, az első szibériai tigrisek pedig 1937-ben érkeztek. A tigrisek szaporítása először 1880-ban sikerült Budapesten, és azóta több alkalommal születtek kölykök. A mostaniak világra jövetele előtt utoljára 2013-ban voltak kistigrisek az Állatkertben - áll a közleményben.
+Ez is érdekelheti

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott




