
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Az 53 éves Mike Tyson megdöbbentő őszinteséggel beszélt életének botrányos szakaszáról a Yahoo Finance-nek adott interjújában.
Az egykori sportoló bevallotta, hogy egész karrierje alatt súlyos kannabisz függőségtől szenvedett, és kontrollálatlan dühkitörések gyötörték. Pályafutása során többször megesett vele az is, hogy megütötte egy-egy rajongóját, amikor ők autogramot kértek tőle. Tyson ezt ma már rendkívüli módon bánja. A hosszú évtizedekig tartó kaotikus viselkedéséért ma már egyértelműen a drogot teszi felelőssé. Úgy gondolja, káros szenvedélye miatt képtelen volt úrrá lenni indultain és életét helyes mederbe terelni.
Tyson-nak fénykorában rendszeresen akadt gondja a hatóságokkal is. Ült börtönben szexuális zaklatásért, és közúti szabálysértés és lőfegyverrel való visszaélés miatt is felelnie kellett.
Elmondása szerint 5 évvel ezelőtt felismerte függősége súlyosságát és segítséget kért. Sikerült letennie a kannabiszt, amit azért használt, hogy főleg a meccsek előtt megfelelően laza állapotba kerüljön. Ma már egyáltalán nem szívja és nincs szüksége rá. Teljesen új embernek érzi magát és a spiritualitás is megérintette, úgy érzi amióta tiszta, sokal jobb lett a viszonya az Istennel – írta meg a LADbible.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban