
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Az országban június eleje óta tartanak a tüntetések a kormányzati állások 30 százalékát a háborús veteránok rokonai számára fenntartó kvóta megszüntetését követelve.
A több mint 170 milliós országban közel 32 millió fiatal munkanélküli vagy nem rendelkezik szakképzettséggel, és a tiltakozók szerint a kvótarendszer az országot 2009 óta vezető, 76 éves Vazed Haszina miniszterelnököt támogató csoportok rokonainak kedvez.
A tüntetések erőszakos összecsapásokba torkolltak a tüntető diákok, valamint a rendőrök és ellentüntetők között, amelyekben kedd óta legkevesebb százöten meghaltak, közülük legalább ötvenöten Dakkában, és mintegy hétszázan megsérültek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A bangladesi tüntetők pénteken megrohamozták a Dakka központjában lévő Narszingdi negyedben álló börtönt, foglyok százait szabadították ki, majd felgyújtották az épületet.
A bangladesi kormányfő szóvivője szombaton azt mondta, hogy azért rendeltek csapatokat a nagyobb városokba, hogy segítsenek helyreállítani a rendet a polgári hatóságoknak.
Dakka rendőrfőnöke pedig bejelentette, hogy az intézkedés feloldásáig tilos minden nagygyűlés, felvonulás és nyilvános összejövetel a bangladesi fővárosban.
Forrás: MTI

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót