Az Utazások című kiállításon a szlovén Boljkovac család magángyűjteményéből 160 műalkotást mutattak volna be, köztük Pablo Picasso, Henri Matisse, Joan Miró, Edgar Degas, Edvard Munch, Kazimir Malevics képeit. A tárlatot szerdán nyitották volna meg, azonban elismert szlovén művészettörténészek és festménybecsüsök szerint "nyilvánvaló hamisítványokról" van szó - írta a Delo című szlovén napilap csütörtökön.
Aleksander Bassin neves művészettörténész, a Ljubljanai Városi Galéria egykori igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: a festményeken rögtön látszik, hogy nem eredetiek. "Ehhez nem kell szakértőnek lenni, elég, ha valaki jártas a képzőművészetben" - mondta, hozzátéve: elképzelhető, hogy az említett alkotók valamelyikének lehetne grafikája Szlovéniában, de festményeik biztosan nincsenek.
Brane Kovic műkritikus szerint a gyűjtemény értéke meghaladná az egymilliárd dollárt, ha valódiak lennének a képek.
Pavel Car, a nemzeti múzeum igazgatója, akit még az előző kormány alatt neveztek ki az alkalmasságával kapcsolatos kételyek dacára, első reagálásában még kitartott amellett, hogy a művek eredetiek, szerinte a művészettörténészi közösség "elsietve" bélyegezte meg a festményeket hamisítványként.