Azt hitte, senki nem látja, de videóra vették, amit a kóbor kutyákkal csinál egy kisfiú

Egy szemtanú észrevette az utcán sétáló gyereket, és videóra vette szívmelengető szokását.

Ugyan alig lehet 8 éves, de már az egész világnak példát mutatott Ibrahim, aki az utcán sétálva meglátott két kóbor kutyát, és a reményvesztett állatokat egy meleg öleléssel jutalmazta meg – szúrta ki a Femina.

Az eset még 2021-ben történt, amikor a kisfiú éppen az iskolából tartott hazafelé Oroszországban, Groznij városában, és ekkor talált rá a két kóbor állatra. Ibrahim egy percig sem habozott, azonnal odasétált hozzájuk, és meleg öleléssel, valamint simogatással jutalmazta őket.

Habár mindezt nem a nagyközönség elismeréséért, pusztán az állatok iránti szeretetéért tette, egy szemtanú mégis megosztotta a róla készült felvételt az interneten, ami azóta szinte felrobbantotta a világhálót.

A lakók később felismerték a videón szereplő kisfiút, egy szomszéd pedig azt is elárulta a TheDodo kérdésére, hogy Ibrahim a lányával jár egy iskolába, és rendszeresen segít vinni az iskolatáskáját.

2023. szeptember 16. 14:50
Kiderült, hány évre mehet börtönbe a karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének k...
SOS segítséget kérnek kollégái a Jóban Rosszban életveszélyes állapotban lévő színésznőjének
Súlyos autóbalesete volt Sallai Nórának, a Jóban Rosszban egykori színésznőjének. Barátai, pályatársai ezért sürgőss...
Túlfűtött erotikától pezsgett a vér a Kísértésben, meglepték a lányok a fiúkat - videóval
Mindent vettek a kamerák.
Melyik páros a legszimpatikusabb az idei Ázsia Expresszben?
Szavazzon kedvenceire!
Visszatérnek a Kőgazdag fiatalok
Hamarosan újra láthatóak a Kőgazdag fiatalok a TV2 műsorán, október 14-től minden hétköznap este a Séfek séfe után j...
Küldetés teljesítve: indul a S.E.R.E.G.
Hétfőn startol a TV2 műsorán az év legjobban várt magyar sorozata, a S.E.R.E.G. A hat epizódból álló akciódús katona...
Teljesen kiürítik a IX. kerület egy részét, senki nem maradhat ott
A robbanószerkezetet szombaton hatástalanítják.
Felvágta az ereit, és tüzet rakott a házban egy szalaszendi férfi
Egy rendőr talált rá.
Nagyon undorítónak tartja párját Dorina, kiakadt az orgián
Noel több lánnyal is megcsalta.
Brutális késelés Tatabányán, rugós késsel szúrt egy ukrán állampolgár
Az áldozat életveszélyesen megsérült.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.

Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.