
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Kedden a mexikói kormány nyilvános meghallgatásán olyasmi történt, amire korábban még sosem volt példa, ugyanis két, állítólagos földönkívüli maradványokról rántották le a leplet. Az UFO-testeket még 2017-ben találták a perui Cuscóban, egy kovabányában, az egyik lény hozzávetőlegesen 700, míg társa 1800 éves lehet, kezeiken 3-3 ujj található. Jaime Maussan újságíró és ufológus eskü alatt kijelentette, hogy a testek nem részei a „földi evolúciónknak”. DNS-ük egyharmada közel "ismeretlen".
A védelmi minisztérium szóvivője, Sue Gough nyilatkozatában kijelentette, hogy a nyomozók nem fedeztek fel olyan biztos forrásból származó információt, amik alátámasztaná azokat az állításokat, melyek szerint földönkívüli anyagok birtoklásával vagy visszafejtésével kapcsolatos programok léteztek volna a múltban vagy jelenleg léteznének.
Ronald Moultrie, a hírszerzésért és a biztonságért felelős védelmi miniszterhelyettes mindemellett kijelentette, még túl korai lenne kijelenteni, hogy a megmutatott testek idegen eredetűek, de a vizsgálatok folytatódnak – írta meg a LadBible.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban