
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Azonosítatlan fémtárgyat mosott partra a víz Ausztráliában a Green Head strandon, körülbelül 250 kilométerrel északra Perthtől – számolt be az esetről a BBC. Az állami és szövetségi hatóságok egyelőre vizsgálják a lakosság által megtalált kupolát, amiről jelenleg nem feltételezik, hogy kereskedelmi repülőgépről származhatna. A rendőrség minden esetre arra kéri a lakosságot, hogy ne közelítsék meg a veszélyesként kezelt fém tárgyat.
Szeretnénk megnyugtatni a közösséget, hogy a rendőrség aktívan együttműködik az állami és a szövetségi ügynökségekkel, hogy rájöjjünk a tárgy eredetére és természetére
– áll a rendőrség közleményében. Helyiek szerint a henger körülbelül 2,5 méter széles és 2,5-3 méter magas lehet.
Az utóbbi hetekben nem ez az első alkalom, hogy rejtélyes, ismeretlen eredetű tárgyat fedeztek fel helyiek Ausztrália partjainál, legutóbb egy titokzatos sellőcsontváz tartotta lázban az internetet.
Címlapfotó: Twitter/@7NewsAustralia

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit