
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A tárcavezető elmondta: az elmúlt öt évben megtízszereződött a medveveszély miatt kezdeményezett segélyhívások száma. Míg öt évvel ezelőtt nyolc megyéből, idén már 13 megyéből kértek segítséget a medvék megjelenése miatt. A miniszter hozzátette: csak Kovászna megyében öt év alatt 1300 birkát pusztítottak el a medvék.
Egyszer beavatkozunk, és csak utána papírozunk
"Az emberi élet és az ember által létrehozott javak védelménél semmi nem lehet fontosabb, még egy szigorúan védett faj sem" - hangsúlyozta a Krónikának a miniszter. Azt is hozzátette: felelőtlen és alaptalan intézkedés volt öt évvel ezelőtt kivonni az emberi beavatkozást a faj szabályozásából.
A miniszter kijelentette: úgy módosítják a jelenleg érvényes rendeletet, hogy a veszélyes vadat 24 óra alatt el lehessen távolítani altatólövedékkel vagy kilövéssel.
"Egyszer beavatkozunk, és csak utána papírozunk, hiszen a tűzhöz kiérkező tűzoltók is a helyszínen, felelősen döntenek az emberi élet és a javak védelmében" - jelentette ki a miniszter. Az érvényben levő szabályozás terjedelmes dokumentáció benyújtásához kötötte a kilövési vagy áthelyezési engedély kibocsátását, és hatvannapos határidőt szabott meg a műveletre.
Ha a medve veszélyes, agresszív és támad, a megoldás a kilövés
"Az azonnali eljárás azt jelenti, hogy a medvetámadás bejelentését követően legfeljebb 24 órán belül egy csendőrökből és vadászokból álló különítménynek kell eltávolítania a veszélyes állatot egy jól kidolgozott eljárás alapján, felmérve a kialakult helyzet súlyosságát. Amennyiben egy medve először hatol be lakott területre, meg kell próbálni elkergetni a vadat. Amennyiben az állat többször megjelenik a helységben, akkor az állatot el kell altatni, és a lakott területtől távol kell elengedni a vadonban. Ha a medve veszélyes, agresszív és támad, a megoldás a kilövés" - idézte a minisztert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken kiadott közleménye.
Júliusban érkezik a módosítás
Tánczos Barna a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a kormány sürgősségi rendelettel módosítja a jelenleg érvényes szabályozást júliusban. Jelenleg a minisztérium szakemberei a tervezeten dolgoznak, amely várhatóan a jövő héten ölt végső formát. A romániai sajtóban tág teret kapott, hogy csütörtökre virradóra Tusnádfürdőn egy panzióba és egy kürtőskalácssütő és -árusító üzletbe is betört a medve. Pénteken Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke jelentette be egy videoüzenetben, hogy hajnalban Románandrásfalva határában súlyosan megsebesített egy 54 éves férfit a medve. Az áldozatot előbb a székelyudvarhelyi kórházban látták el, majd az eset súlyossága miatt a csíkszeredai sürgősségi kórházba szállították.
MTI/a címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott