
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Olyan sötét titkokat osztott meg néhány vendéglátásban dolgozó alkalmazott, amelyeket nem szabadna félvállról vennie egyetlen vendégnek sem – írta szerdán a Mirror.
Felhívták a figyelmet, hogy a szoba átvétele után azonnal le kellene húzni a vécét, és ezt meg kell ismételni minden alkalommal, mikor hosszabb idő után visszatérünk a helyiségbe. A melegebb éghajtalon fekvő országok esetében ez hatványozottabban szükséges.
A vécécsésze és az ülőke alatti rész ugyanis ideális búvóhelyet jelenthet különböző rovaroknak, elsősorban a pókoknak, ezért, ha valaki nem szeretne hívatlan vendéget, miközben a dolgát végzi, ajánlatos megfogadni a szakavatottak tanácsát.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Figyelmezettek arra is, hogy kétszer is alaposan nézzük meg, mit iszunk. Nem egyszer volt már példa rá, hogy undorító dolgokat csempésztek a vízforralóba, ezt pedig még a takarítás során sem ellenőrzik akkora gonddal, mint a szoba többi részét.
A minibár tartalmára is oda kell figyelni, hiszen a személyzet néhány tagja már találkozott olyan vendégekkel, akik egyszerűen belevizeltek az üvegekbe, majd kicserélték a kupakokat.
Egy Tara Bee néven ismert szállodai dolgozó nemrég a közösségi médiában osztotta meg tapasztalatait. Kérte, hogy se a kávéfőzőket, se a vízforralókat ne használják az emberek, ha jót akarnak maguknak, de a csészéket és a bögréket is kerüljék, hiszen elmondása alapján a takarítónők csak átöblítik őket a mosdóban, majd ugyanazzal a ronggyal törölgetik el, amit a szoba több részében is használnak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott