
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A tisztségviselő hozzátette, hogy az előzetes információk szerint hat többszintes lakóház rongálódott meg. A főügyészi hivatal később azt közölte, hogy egy orosz rakéta becsapódott az egyik többszintes lakóházba, a romok alól négy sérültet hoztak ki, egyikük azonban a kórházban meghalt. Még folytatják a kutatást túlélők után a romok alatt - tette hozzá a főügyészség.
Az ukrán déli műveleti parancsnokság közölte, hogy reggel Odessza megyét is orosz légitámadás érte. A tenger felől érkező Szu-24-es repülőgépek négy radarellenes rakétát lőttek ki. A jelentés szerint a rakétákat a tenger felett megsemmisítették, de a tengerparton egy óvodaépületet és több magánházat megrongáltak a lezuhanó rakétadarabok és a robbanáshullám. Személyi sérülés nem történt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányója arról adott hírt, hogy az orosz erők tüzet nyitottak a régióban lévő Vovcsanszk városára, eltaláltak egy civil személyautót, aminek következtében egy nő életét vesztette.
Kedden kora délután kétszer is légiriadót rendeltek el Ukrajna egész területén. A légierőnél közölték, hogy ez általában akkor történik, amikor Kinzsal típusú rakéták hordozására alkalmas orosz MiG-31K vadászgépek szállnak fel.
Forrás: MTI

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót