
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Metsola kiemelte, hogy továbbra is felhívásokat fog közzétenni annak érdekében, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába.
Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak. Elismeréssel szólt arról, hogy Ukrajna milyen gyors ütemben tett előrelépéseket a tagság érdekében, és azt hangoztatta, hogy az ország jövője az Európai Unióban van.
Az EU tavaly júniusban adott tagjelölti státuszt Ukrajnának, négy hónappal azt követően, hogy Oroszország megtámadta az országot.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Roberta Metsola találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Ruszlan Sztefancsuk házelnökkel is. Ukrán tájékoztatás szerint a megbeszéléseken a Kijev által javasolt békeformuláról, illetve egy béke-csúcstalálkozó lehetőségéről is tanácskoztak a felek.
Az EP elnöke részt vesz azon a nemzetközi konferencián is, amelynek témája, hogyan lehetne Oroszországot felelősségre vonni az Ukrajna elleni agresszió miatt.
A rendezvénnyel kapcsolatban Metsola úgy nyilatkozott, hogy elszámoltathatóság, szabadság és igazság nélkül nem lehet béke. "A megbékítés soha nem működött" - tette hozzá.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár