
Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott
A járvány tavaly őszi második, illetve idei tavaszi harmadik hullámának csúcsidőszakában 13-14 ezer koronavírusos fertőzöttet kezeltek a romániai kórházakban.
Az egészségügyi miniszter szerint a negyedik hullámra készülve felmérik a koronavírusos betegek számára elkülöníthető kórházi kapacitásokat. Mint mondta, kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekkórházakra, tekintettel arra, hogy a mostani hullámban meghatározóvá vált delta vírusvariáns a korábbi kórokozóknál nagyobb arányban terjed a gyerekek és fiatalok körében.
Romániában 1600 koronavírusos gyermek számára tudnak kórházi ellátást, ezen belül 110 súlyos eset számára intenzív terápiás ápolást biztosítani.
A miniszter ismételten az "értelmes döntés" meghozatalára, vagyis a védőoltás felvételére buzdított mindenkit, arra hivatkozva, hogy az átoltottsági arány növelése óvhatja meg az embereket a súlyos fertőzéstől és szeretteik veszélyeztetésétől, az egészségügyi rendszert pedig a túlterheléstől.
Az egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtóértekezleten Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár elmondta: minden sürgősségi kórházban lesz Covid-részleg, ugyanis az oltás és tesztelés lehetővé teszi a fertőző részlegek jobb elkülönítését.

A beoltatlanokat érő "hátrányos megkülönböztetést" firtató kérdésre válaszolva elmondta: a kormány és a járványügyi operatív törzs a negyedik hullámban is a közegészségügyi szempontok alapján hozza meg döntéseit, amelyek kizárólagos célja a fertőzés terjedésének megfékezése.
Korábban általános korlátozásokat vezettek be, most viszont lehetővé vált, hogy a beoltottaknak, a fertőzésből kigyógyultaknak, vagy a frissen tesztelteknek "engedményeket" tegyenek, így nincs már szükség általános korlátozásokra - mondta. Szerinte ez nem diszkrimináció, hiszen ezekhez az engedményekhez a beoltatlanok is hozzáférnek a tesztelés révén.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi napon 782 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, ami több mint 80 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Hasonló arányban gyorsul a koronavírus-fertőzéssel összefüggő elhalálozások üteme is: kedden újabb 14 fertőzött haláláról számolt be a GCS.
Tovább emelkedett és immár az 1500-at közelíti a kórházban kezelt fertőzöttek száma, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig kedden meghaladta a 200-at.
A múlt héten 60 százalékkal emelkedett a beazonosított fertőzések száma az előző héthez képest.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány