
Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó
Sajtóinformációk szerint a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció "drámai módon kívánja fokozni erőfeszítéseit a világ lakosságának beoltására". A The Washington Post című amerikai napilap szerint az elnök várhatóan a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján, a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában jelenti be hivatalosan a tervet. Biden szerdán indult el európai körútjára, amely hivatalba lépése óta az első külföldi útja. Péntektől részt vesz a G7-csúcstalálkozón, majd ellátogat a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i találkozójára Brüsszelbe.
Végül Genfbe utazik, ahol négyszemközti találkozón vesz részt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az elnök utazása előtt újságíróknak azt mondta, hogy egy globális oltási stratégiát fog bejelenteni útja során. A The New York Times című amerikai napilap azt közölte, hogy az 500 millió adag vakcinát két év alatt mintegy 100 országba juttatnák el. Idén 200 millió adagot, a fennmaradó 300 milliót pedig 2022-ben osztanák szét. Joe Biden a múlt héten ismertette az amerikai vakcinaelosztó kezdeményezés első szakaszának részleteit, amelyek értelmében 19 millió adag oltóanyagot kap a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés, hatmillió adagot pedig az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei.
Az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát ajándékozna el június végéig, ami a fel nem használt oltóanyagok 75 százaléka. A fennmaradó 25 százalékot Washington vésztartalékként tárolná, és szükség esetén közvetlenül megosztaná szövetségeseivel és partnereivel. Az Egyesült Államokban jelentősen csökkent a koronavírus elleni vakcinák iránti kereslet, miután a felnőtt lakosság több mint 63 százaléka megkapta már az első adagot valamelyik oltásból.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint körülbelül 11 milliárd oltásra lesz szükség ahhoz, hogy a világ népességének 70 százalékát beoltsák a Covid-19 ellen. Szakemberek rámutattak arra, hogy jelenleg óriási a különbség a fejlett országok és a rászoruló országok oltási adatai között. Példaként azt említették, hogy amíg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a lakosság több mint fele már legalább az oltás első dózisát megkapta, addig az afrikai emberek kevesebb mint 2 százalékáról mondható el ugyanez.
MTI

Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó

Iráni légicsapás érte a dubaji repülőteret, magyarok is veszélyben lehetnek

Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó