Csak 2020 óta mintegy hatszáz befizetést ad jelenleg ki Alexander Soros nevére az amerikai szövetségi választási bizottság internetes keresője. Soros György 38 éves fia — aki a nyáron átvette a 25 milliárd dolláros Soros-birodalom, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) irányítását — a korábbi éveket is számolva dollártízmilliós nagyságrendben támogatta már a legkülönbözőbb demokrata párti jelölteket és kampányokat.
Így Joe Biden 2020-as demokrata elnökjelölt megválasztásához már az előválasztásoktól kezdve mintegy 740 ezer dollárral járult hozzá.
2016-ban és 2018-ban pedig 5,25 millió dollárt adott demokrata párti szenátorok megválasztására.
Alexander Soros előtt apja, a jelenleg 93 éves Soros György is jelentős demokrata párti kampányfinanszírozó volt. Egy 2004-es ügyben a szövetségi választási bizottság azt valószínűsítette, hogy Soros megsértette a finanszírozási szabályokat, de a testületben kialakult szavazategyenlőség (3:3) miatt nem kezdeményezte, hogy induljon ellene eljárás.
Siker, pénz...
Az amerikai politikai rendszerben a pénz és a befolyás hagyományosan kéz a kézben jár: az elnök-, illetve kongresszusi jelöltek, sőt az államügyészi tisztségekre pályázók is rászorulnak a támogatókra. (Utóbbi az igazságszolgáltatás átpolitizáltságához is vezetett.) A vezető kampánytámogatók politikai vagy gazdasági elvárásai rendszeresen jelentkeznek a megválasztott politikusok programjában.
Alexander Soros az apai alapítványbirodalmi örökséggel a kezében eleve remek lehetőségekkel vághatott neki liberális céljai megvalósításának. A The Wall Street Journalnek nyáron, az alapítványi irányítás átvételekor adott interjújában önmagát apjával összehasonlítva azt mondta: