Az Amnesty igazgatójának közös cége is érintett a testvére büntetőeljárásában

Vig Dávid testvérét, Vig Mórt egy több szász milliós számlagyár működtetésével hozta összefüggésbe az adóhatóság.

Korábban már írt arról a Tűzfalcsoport, hogy az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (ÁJK) a Kriminológia Tanszék adjunktusa, még a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetőjeként szerepelt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által közzétett beszámolóban, miszerint 2021. március 25-én virtuális találkozón vett részt a nagykövetség ügyvivőjével, Marc Dillard diplomata kollégáival együtt.


A poszt szövegében leszögezik:

Ahogyan Blinken külügyminiszter mondta az előző nap, az USA azon dolgozik szövetségeseivel és partnereivel, hogy előmozdítsa közös értékeinket a demokráciát és az emberi jogokat szerte a világon.

Vig egyébként a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának régi bizalmi embere, aki korábban, az Amnesty International Magyarország igazgatói pozíciója előtt öt évig, 2011 és 2016 között az OSF emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában tevékenykedett.


Az Amnesty International jelenlegi vezetője azért került az utóbbi időben újra reflektorfénybe, mert múlt héten elfogták a praxisától eltiltott ügyvéd testvérét, akit egy több szász milliós számlagyár működtetésével hozott összefüggésbe az adóhatóság. A NAV Vig Mórt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja.

Visszatérve Vig Dávidra, idén márciusban bejárta a balos sajtót is az a hír, hogy egy cikk az Open Democracy oldalán, amelyben az Amnesty International Hungary volt munkatársai azt írták, a szervezetben évek óta munkahelyi bántalmazás és egyenlőtlenség tapasztalható, a nagy aláíró "rendszerszintű munkahelyi bántalmazást és diszkriminációt tapasztaltak". Az ügyben megszólalt Vig Dávid, aki megúszhatta a dolgot, azt nyilatkozta, hogy "követett el hibákat vezetőként, és ma már egy sor dolgot máshogyan csinálna, de soha, senkit sem bántalmazott."

Nos a napokban kitört büntetőügy már komolyabb terhet is jelenthet számára, ugyanis részben testvérével, Vig Mórral közös cégük kapcsán is a Bisnode/Partnercontrol adatai szerint büntetőjogi intézkedést foganatosítottak 2023. november 27-i hatállyal.


A Help-Me Bt.-ben, amely az elmúlt években összesen több, mint százmilliós bevételt realizált, kültagként tulajdonos a konkrét büntetőjogi intézkedés alá vont Vig Mór és úgyszintén kültagként tulajdonos Vig Dávid is.


Vig Mór több üzleti érdekeltsége is prosperáló volt egyébként az elmúlt években, a GattobInc Zártkörűen Működő Részvénytársaság az elmúlt két évben százmilliós bevételt hozott, de 21-22-ben közel 50 milliót fialt az az Ethicoffe Kft. is, amelyben Vig Mór tulajdonos és amelyet úgy reklámoztak 444-en, mint a kávé őshazájának remekeit forgalmazó vállalkozást.

2023. december 06. 10:40
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Óriásit zuhant a fejére egy fiatal a rakparton Budapesten
Öt métert zuhant és a kövekbe verte a fejét egy 28 éves férfi, miután nekidőlt a kordonnak egy Duna-parti szórakozóh...
Éjjel is előfordulhatnak záporok
időjárás-jelentés, 2025. május 18., vasárnap
Napló teljes adás, 2025. május 18., vasárnap
MENTŐAKCIÓ ÉLŐBEN! - Kicibálják az utcára! Koldulni kényszerítik! A pénzt pedig elveszik tőle! Sokkolta az országot ...
family
Csúnyán átvertek!
Megvezetik a családokat, azt mondják, segítenek, megjavítják a tetőt, megoldják a problémát. Aztán ehelyett szétromb...
family
Mentőakció élőben!
Kicibálják az utcára, étlen-szomjan otthagyják, koldulásra kényszerítik, a pénzt pedig elveszik tőle. A Napló első a...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.