baloldal

Az amerikai baloldal segíti Bajnaiék adatgyűjtő cégeit

Ezer szállal kötődik az amerikai Demokrata Párt balszárnyához Bajnai Gordon és Ficsor Ádám cégcsoportja, amelynek legfontosabb alkalmazottai mind a progresszív demokraták közül kerültek ki – írta meg az Index

A DatAdat tevékenységét nemigen hirdetik, a kliensek egymásnak ajánlják a kizárólag a progresszív ügy előmozdításán dolgozó vállalatot. A DatAdat nyerhette meg Márki-Zay Péternek az előválasztást, akit információink szerint maga Bajnai Gordon választott ki a miniszterelnök-jelölti feladatra, hogy vele próbálják meg leváltani a jelenlegi kormányt.

A Bajnai Gordon volt miniszterelnök és egykori titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által létrehozott datadatos cégháló észt fiókcégei nem csak azért érdekesek, a balti államban könnyen meg lehet kerülni a GDPR betartását, és szabadon felhasználni a választóktól – akár illegálisan – begyűjtött adatokat is. Az így szerzett adatokkal pedig akár az áprilisi választások eredménye is befolyásolható lehet, ami már a hazai szabályozás megszegését jelentené. A levitézlett óbaloldal adatbányász cégcsoportja segítette az ellenzéket a tavalyi választáson címmel.

Az egyik észtországi cégnek, a Datapraxis OÜ-nek Szigetvári Viktor, Bajnai korábbi kabinetfőnöke mellett amerikai vezetői is vannak. A vállalat igazgatója az a Mark Steitz, aki korábban úgynevezett targetálási rendszert tervezett Bill Clinton demokrata elnök 1992-es kampányához. A Datad.at észt ágának az igazgatója pedig az a Laura Quinn, aki korábban Joe Biden vezető kommunikációs és gazdaságpolitikai tanácsadója, valamint Al Gore egykori demokrata alelnök kabinetfőnök-helyettese is volt. Emellett pedig vezetői pozíciót töltött be a Demokrata Párt több elnöki kampányában is.

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Steitz és Quinn közös érdekeltsége a Catalist LLC., ami egy 2006-ban a progresszív választási kampányok segítésére alapított amerikai cég. A Catalist elindításához Soros György egymillió dolláros adománya jelentette a kezdőtőkét, de a szintén az üzletemberhez köthető Tides alapítvány is támogatta a vállalatot. Ez utóbbi szervezetről az amerikai adóhatóság 2007–2009 között elvégzett vizsgálata kiderítette, hogy Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa és más alapítványok elosztóként használták, hogy a Tides saját nevén továbbítsa adományaikat az általuk preferált civil szervezeteknek. Mindezen felül, az amerikai Demokrata Pártot támogató Democracy Alliance is jelentős forrásokat biztosított a Catalist LLC-nek, ami a demokraták kampányainak egyik fő segítője Amerikában.

A catalistos kapcsolat mellett több, a demokratákhoz köthető személy dolgozik Bajnai Gordon és Ficsor Ádám csapatában. Erről Patrick Frank, a Datad.at tájékoztatási igazgatója a következőket mondta egy, az Index birtokába került beszélgetésen: „Kapcsolatban állunk számos további emberrel a politikai térben, hogy tudjunk felmérni vagy üzenni, vagy valamiféle választói modellezést végrehajtani. És ismételten, a legtöbb hálózatunk az amerikai baloldaltól származik, különösen a szélsőbaloldalról.” A DatAdat tájékoztatási igazgatója azt is mondta: „Nagyon komoly hálózatunk volt a Demokrata Pártban, hogy valamilyen szintű befolyással bírjunk, amikor szakembereket kell bevonnunk a kampányok különböző részei során.”

Maga Frank is az ActBlue nevű szervezet tájékoztatási igazgatója volt korábban, ami szavai szerint „a baloldal adománygyűjtó erőműve” Amerikában. Bajnaiék cégének tájékoztatási igazgatója emellett Barack Obama újraválasztási kampányában is dolgozott regionális területi igazgatóként. Benjy Cook, a DatAdat technológiai vezérigazgatója is Demokrata Párt balszárnyához köthető. A 2020-as választáson támogatta a Demokraták Külföldön kampányát, hogy elősegítse az izraeli–amerikai állampolgárok szavazását a választáson, és személyesen kiállt Bernie Sanders jelöltsége mellett is. Cook jelentős szerepet vállalt a jobboldali miniszterelnök, Benjámín Netanjáhú leváltását célzó kampányban is, és máig szaktanácsadója a baloldali Meretz pártnak Izraelben.

A Datad.at vezető tanácsadója pedig Avi Rabin Havt, amerikai kampánystratéga, aki a 2020-as választás előtt Bernie Sanders helyettes kampánymenedzsere volt, de korábban olyan prominens demokraták kampányán is dolgozott, mint Al Gore vagy John Kerry. A DatAdatnál nem is titkolják, hogy az amerikai baloldalhoz kötődnek, és a Demokraták érdekeit képviselik. Erről Ari Rabin Havt, a Datad.at vezető tanácsadója a következőket mondta egy beszélgetésen: „Hadd mondjak erre egy példát. Magyarországon voltunk, csináltunk néhány dolgot, és rájöttünk, hogy kell valaki, aki rendelkezik területtel. Szóval, Ádám látta ezt, és én felhívtam, ugye, és az egyik legjobb amerikai terepmunkás 48 órán belül egy Magyarországra tartó gépen volt, hogy felállítson egy programot a terepen."

Az amerikai támogatás miatt lehet, hogy a DatAdat kizárólag baloldali ügyfélkörnek kínálja a szolgáltatásait. Mint Ficsor Ádám mondta: „Mi csak a progresszívekkel dolgozunk”.

Bajnai volt titokminisztere arról is beszélt egy, az Index birtokába került eszmecsere alkalmával, hogy nem is igen hirdetik magukat, hanem az ügyfélkörön belül ajánlják őket egymásnak a partnereik. Ficsor Ádám kifejtette, hogy nagyon óvatosak, és figyelnek rá, hogy ne tartsanak fenn túl nagy profilt, mert van elég ügyfelük, akik ügyfélről ügyfélre hivatkoznak rájuk. „Szóval, általában nem hirdetjük a szolgáltatásainkat” – mondta. A DatAdatos csapat tehát egyértelműen titkolni igyekszik tevékenységét. Nemcsak a magyar választók adatainak kezelését intézik valamiért Észtországban hazánk helyett, hanem lapunk információi szerint a magyarországi kampányban végzett munkájuk javát is inkább Ausztriából csinálják.

A felvázolt amerikai kapcsolati háló érdekes megvilágításba helyezi mindazt, ami Gansperger Gyula, a Városháza-botrány egyik kulcsfigurája, Bajnai Gordon volt üzlettársa szájából elhangzott, akiről az egykori miniszterelnök egyébként azt mondta, hogy „régi harcostársak”, és „több van köztük, mint barátság”. Gansperger ugyanis a következőket mondta Bajnairól: „Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye, én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. […] Ugye kik ezek az erők? Ugye egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része azok a nagytőkés csoportok, Németország, az Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”

2022. március 23. 12:58
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Földönfutó lett belőlem!
Két lakásra fizetett be hat év alatt a 82 éves asszony. Most mégis az utcára kerülhet. Mindkét esetben csődbe ment é...
Ütött az óra!
Ütött az óra! Szerencsére még nem a mi óránk, hanem annak az ideje jött el, hogy cselekedni kell: kerülni kell - ha ...
Gyilkológépeket nevelnek belőlük
Arra születtek, hogy utolsó csepp vérig tartó harcukkal embereket szórakoztassanak és persze milliókkal gazdagítsák ...
Hogy belevágnánk még egyszer?
Öt héttel ezelőtt elindult egy kísérlet, ahol két vadidegen mondott igent egymásnak ország-világ előtt. Szinte minde...
Eldőlhet a keleti határvita: bejelentették, hogy négy település gazdát cserél
A határrendezés előfeltétele a békemegállapodásnak.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.