
Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának
A 2022-es magyarországi választásokba is beavatkozó Action for Democracy (A4D) újabb igaztalan állításáról hullt le a lepel az X-mikroblogplatformon (a volt Twitteren) nemrég nyilvánosságra került videófelvételek nyomán. Nemcsak az derült ki, hogy nem „mikroadományok” állnak alapvetően a szervezet mögött, hanem Soros György tőzsdespekuláns pénze, de egyúttal az is: az A4D nemzetközi tanácsadó testületének tagjai – köztük világhírű professzor, tábornok – a napi operatív tevékenységben is részt vesznek.
Nemrég Varsóba utaztunk, és én szerveztem a találkozókat, mert tudja, könnyebb volt nekem találkozót kérni Brzezinski nagykövettel vagy a német nagykövettel – mondja Kati Marton, az A4D tanácsadó testületének elnöke (honlapjuk szerint csak tagja). (Ezek a szavai 1:49 és 2:09 között hallhatóak.) A találkozókra állítása szerint azért volt szükség „mert ott – mármint Lengyelországban – hamarosan nagyon kritikus választások lesznek, nagyon kritikusak.
Marton kijelentése ellentmond az A4D saját honlapján olvasható kitételnek, miszerint a tanácsadó testület tagjai nem vesznek részt a napi döntéshozatalban, és nincsen tudomásuk a szervezet támogató tevékenységéről az egyes célországokban. Ezt az állítást egyébként korábban Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje is meghazudtolta – feltehetően akaratlanul –, amikor azt nyilatkozta: Kati Marton és barátai nagyon sokan és nagyon sokat tettek azért, és gyűjtöttek a kinti magyarok és nyilván nem csak a magyarok körében ahhoz, hogy sikeres legyen ez a kampány.
A Magyar Nemzet korábbi cikksorozata a 74 éves Kati Martont Soros legfontosabb emberei közé sorolta. A budapesti elitkörnyezetben cseperedett Marton a magyarokat „hülye, ignoráns társadalomnak”, Miskolcot pedig kellemetlen városnak nevezte.
Tegnap arról írtak a Mandineren, hogy az A4D hazánk mellett az elmúlt két évben többek között Lengyelországot, Szlovákiát és Brazíliát nézte ki olyan „csatatérként”, mint ahol a szuverenistákkal szemben a globális világrend érdekében lép fel az egyes választások alkalmával. Persze elsősorban „civil” csomagolásban, liberális NGO-kat és sajtótermékeket támogatva.

Fotó: MTI/ Földi Imre
Demokrata párti diplomáciahálózat
Az A4D személyi hálózata az amerikai Demokrata Párthoz köthető, politikája annak érdekeit szolgálja. Így az új videókból arra is fény derül, az Orbán-ellenes motivációnak a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos frázispuffogtatás felszíne alatt még az A4D szerint is az a magyarázata, hogy Orbán Viktor példaértékűvé lett a republikánusok körében, ezért kormányzása sérti a Demokrata Párt érdekeit.
A tanácsadó testületből a demokrata párti kapcsolathálója miatt Marton a legalkalmasabb arra, hogy az A4D számára alternatív, álcivil kvázi-diplomáciai hálózatot szervezzen. Befolyásos washingtoni és New York-i körökben korábbi televíziós újságíróként is jól ismert, és (időközben elhunyt) amerikai hírességek volt feleségeként is otthonosan mozog. Így a jelenlegi amerikai külügyminiszter, Antony Blinken is személyes jó ismerőse. Marton második férje Richard Holbrooke, a Clinton-kormányhoz kötődő sztárdiplomata volt, esküvőjüket 1995-ben éppen Donald Blinken akkori budapesti nagykövet – a mostani külügyminiszter apja – Zugligeti úti rezidenciáján tartották.
Nehéz elképzelni, hogy Marton ne tudna az A4D céljai érdekében mozgósítani bármely amerikai diplomatát.
Korányi Dávid, a szervezet alapítója és ügyvezetője pedig korábban öt éven át dolgozott Brüsszelben. Ez az A4D uniós befolyását erősítheti.
A nyilvánosságra került videóban Marton által hivatkozott „Brzezinski nagykövet”Mark Brzezinski, a Biden-kormány jelenlegi varsói képviselője, Zbigniew Brzezinski egykori demokrata párti nemzetbiztonsági tanácsadó, az egyik legismertebb amerikai külpolitikai stratéga fia. Az A4D személyi összefonódásait erősíti, hogy az idősebb Brzezinski a főnöke, majd személyes jó barátja volt a magyar származású Charles Gatinak, az A4D egy másik tanácsadó testületi tagjának. Gati felesége, Toby Trister Gati pedig az amerikai külügy hírszerzési irodájának vezetője volt a Clinton-kormány idején, az 1990-es években.

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik