
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
A baleset szerdán történt a Michigan állambeli Detroitban. A hatóságok azt mondták, hogy amikor Zyiar Harris, 13 éves diák leszállt a buszról, Debra White, a jármű sofőrje nem biztosította a fiú számára azt, hogy a busz stoplámpájának bekapcsolásával vagy stoptáblájának felmutatásávalbiztonságosan át tudjon kelni az úton - számolt be a CrimeOnline.
Ez a gondatlanság odáig vezetett, hogy egy arra haladó autó nem állt meg a jelzés hiánya miatt és elütötte a fiút. A hatósági közlések alapján Harris négy nap küzdelem után belehalt sérüléseibe. Az autista diákot elgázoló sofőr a helyszínen maradt. Egyelőre nem tudni, hogy ebben az ügyben indítanak-e ellene büntetőeljárást.
Debra White-ot, a busz vezetőjét azonban vasárnap másodfokú bíróság elé állították gyermekbántalmazás és segítségnyújtás elmulasztása miatt. A hatóságok 50 000 dollár pénzbírsággal sújtották a nőt, további tárgyalásra április 19-én kerül sor.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják