Atomerőmű után egy vízerőmű az oroszok következő célpontja

Az orosz csapatok a kanivi vízerőművet próbálják bevenni a Dnyeper (Dnyipro) folyón, 150 kilométerre délre Kijevtől - közölte vasárnapra virradóra az ukrán vezérkar.

Az orosz csapatok a hadművelet eddigi menete során az ukrán energetikai infrastruktúra számos létesítményét semmisítették meg, támadták meg, vagy foglalták el. Az orosz ellenőrzés alá vont létesítmények közé tartozik a zaporizzsjai atomerőmű, amely a teljes ukrajnai áramtermelés mintegy ötödét biztosítja.

Az ukrán vezérkari jelentés szerint az orosz erők nem próbálkoztak meg Kijev délnyugati külkerületeibe betörni. A fővárosban azonban vasárnapra virradóra többször is légiriadót rendeltek el. Az orosz csapatok mindemellett a Kijev környéki Brovari települést a Boriszpili nemzetközi repülőtérrel összekötő autópálya felé próbálnak előre törni.

A Kijevtől mintegy hetven kilométerre északkeletre lévő Kozelec település térségéből is orosz csapatmozgásokat jelentettek.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Az orosz csapásmérő erők fő célja továbbra is Kijev, a keleti Harkiv és a déli Mikolajiv városok körülzárása.

Az ENSZ legfrissebb összesítése szerint 351 civil vesztette életét és 707-en sebesültek meg az orosz hadművelet február 24-i kezdete óta. Az áldozatok tényleges száma ugyanakkor ennél jóval magasabb lehet, tekintettel arra, hogy a világszervezet csak független forrásból származó, ellenőrizhető adatokat tesz közzé.

Az UNIAN ukrán hírügynökség szombati közlése szerint csak Harkiv megyében a harcok kitörése óta 194 ember vesztette életét, köztük 124 civil. A dpa német hírügynökség kiemelte, hogy ezt az adatot egyelőre nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

David Arahamija, aki az ukrán delegációt vezeti az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokon, vasárnapra virradóra Facebook-oldalán arról írt, hogy a nap folyamán humanitárius folyosót nyithatnak Harkiv városába. A tárgyalások harmadik fordulója várhatóan hétfőn folytatódik.

MTI

2022. március 06. 08:04
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Lánczi Tamás: Ugyanolyan külföldi befolyásolási kísérlet készülhet, mint amilyennel 2022-ben próbálkoztak
A Bajnai Gordon-féle datadatos kör is része lehet a júniusi választások befolyásolására formálódó szervezkedésnek, s...
Orbán Viktor profilt változtatott a Facebookon
A miniszterelnök üzenete világos: „Csak a béke!”
Túl van a válogatók felén a HELL Boxing Kings, a fődíj több ezer bokszolót mozgatott meg
A HELL Boxing Kings stábja beszámolója szerint lezajlott az újabb válogató, hiszen a legutóbbi belgrádi volt a hatod...
Oroszországban lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó
Oroszország Sztavropoli területén lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó repülőgép - közölte pén...
Orbán Viktor a svájci államfővel tárgyalt
Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasá...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.