Átmeneti megoldásokkal jelenleg biztosított Magyarország kőolajellátása

Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan döntés Ukrajna részéről az orosz Lukoil magyarországi kőolajtranzitjának leállítása, és bár hazánk ellátását átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni, ezek az eszközök már középtávon sem fognak működni, így gyorsan megoldást kell találni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az orosz Lukoil ukrajnai kőolajtranzitjának elakadásával kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy hazánk ellátása alapvetően Oroszországból biztosított Ukrajnán, a Barátság vezetéken keresztül, amelynek használatára Magyarország és Szlovákia kivételt kapott az európai uniós szankciók alól.

"És mindezekig az Ukrajnán keresztüli tranzit működött is. Volt egy korrekt energetikai együttműködés a két ország között. Az elmúlt időszakban Magyarország is nagyon sokszor segített különböző formában Ukrajnának abban, hogy az ország energiaellátásának a biztonságát fenn tudják tartani a meglehetősen mostoha körülmények dacára is" - mondta.

"Ehhez képest ért villámcsapásként minket az a hír, miszerint Ukrajnában olyan jogszabálymódosítás történt, amelynek értelmében a Lukoil orosz vállalat olajszállítmányai nem haladhatnak át Ukrajnán Magyarország irányába" - tette hozzá.

Majd kifejtette, hogy a keleti irányú csővezetékes import felét a Lukoil adja, Magyarország és Szlovákia évente körülbelül kétmillió tonna kőolajat szerez be a vállalaton keresztül.

"Tehát ez az ukrán döntés Magyarország és Szlovákia kőolajellátásának biztonságát veszélyezteti elég erősen hosszú távon" - figyelmeztetett.


Szijjártó Péter kiemelte, hogy különböző átmeneti megoldásokkal stabilizálni tudták a szállítást, így ez egyelőre rendezett, de ezek az eszközök már középtávon sem fognak működni.

"Jeleztük az ukrán hatóságoknak, hogy ez egy érthetetlen, elfogadhatatlan és barátságtalan döntés a részükről. Mutattak is készséget arra, hogy kijavítsák a helyzetet, de valahol ezek a törekvések félúton vagy valahol elakadtak" - fogalmazott.

Illetve arról is tájékoztatott, hogy felvették a kapcsolatot a szlovák kormánnyal is, és az EU hétfői külügyi tanácsülésén is fel fogja hozni az ügyet.

"Mégiscsak fura, hogy egy, Európai Unióba igyekvő ország két európai uniós tagország energiaellátását veszélyezteti súlyosan" - vélekedett.

"Ráadásul pont most, nyáron történik mindez, mikor a legnagyobb az energiafogyasztás, így ilyen kieső energiaszállítások pótlása nyilván ilyenkor állítja a legnagyobb kihívások elé a szolgáltatókat" - jegyezte meg.

"Tehát dolgozunk a megoldáson, azzal együtt, hogy a problémát nem mi idéztük elő, azt az ukránoknak kell megoldani, és őszintén remélem, hogy meg is fogják oldani ezt hamarosan. Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy átmeneti megoldásokkal most biztosított a szállítás. Azaz a probléma középtávú, és erre viszont gyorsan megoldást kell találni" - összegzett.


A miniszter végül a világszerte súlyos zavarokat okozó informatikai hibával kapcsolatban közölte, hogy az a budapesti repülőtérre is begyűrűzött, "amely már az elmúlt időszakban sem volt a lelki nyugalom színtere a nyári szabadságra utazni kívánók szempontjából".

"Most ez a helyzet tovább romlott, és a globális informatikai hibák miatt több légitársaság utasfelvételi rendszere is leállt, emiatt járatkésések, torlódások, jelentősen megnövekedett várakozási idő sajnos az, amire számítani kell" - sorolta.

"Ez Budapesten kifejezetten kedvelt és nagy forgalmat lebonyolító légitársaságokat is érint, mint a Wizz Air, a Ryanair, a Eurowings és a Turkish Airlines (.) Van több légitársaság is, akik úgy döntöttek, hogy áttérnek a manuális utasfelvételre, ami valószínűleg szokatlan lehet mind az ott dolgozóknak, mind az utasfelvételre várakozóknak" - tudatta.

MTI/A fotók illusztrációk (MTI)

2024. július 19. 15:57
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Meghalt egy 13 éves tinilány, miután egy gerely fúródott a szemébe
Testnevelés órán történt a tragédia.
Ház tetejére zuhant egy kocsi, videón a döbbenetes baleset
Borzasztó autóbaleset történt egy Missouri állambeli Veterán Emlékcsarnoknál az Egyesült Államokban a napokban, a ha...
A Nagy Duett után visszatér a képernyőre az egykori tévés
Rendkívül népszerű műsorban vállalt szerepet.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.