
Orbán Viktor: két út áll előttünk
Windisch László közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel.
Emlékeztetett arra: titkosszolgálati jelentésekből tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból is finanszírozták, ami tiltott és egy ország szuverenitása és demokráciája ellen a legkomolyabb támadás.
Mint elmondta, az ÁSZ-nak törvényi kötelessége a vizsgálat lefolytatása valamennyi választást követően. Ebben az esetben pedig szükségessé vált a pártként nem működő, ám a választási kampányban aktívan részt vállaló MMM vizsgálata is.
Közlése szerint az ellenzéki pártok beadták az ÁSZ-hoz a kampányfinanszírozásról szóló beszámolójukat, ám ennek hitelességét illetően kétely merült fel, hiszen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta.
Vagyis egyértelművé vált, hogy a közös kampányhoz kötődő események finanszírozása az MMM-en keresztül történt, az MMM pedig külföldi szervezetektől kapott pénzt.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ÁSZ részéről a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése éppen azért történik, hogy kiderüljön, sor került-e tiltott finanszírozásra.
Úgy tűnik, történt ilyen - fogalmazott Windisch László.
A jelentést azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy annak eredményét egyeztették valamennyi érintett párt vezetőjével - mondta az ÁSZ elnöke a gazdasági bizottság előtt.

Marki-Zay Péter elismerte, hogy a kapott pénzt kampányra költöttek
„Tavaly nyáron az elszámolásunk után emlékeim szerint 90 millió maradt, amiből később még több, kampányhoz kapcsolódó költséget fedeztünk:
többtízmilliós áfabefizetések, a kampányközpont internetszolgáltatásának hűségidőre szóló jelentős díjai vagy éppen a kampány során megrongált, megsérült többtucatnyi bérelt autó javításának önköltsége. Az MMM működése mellett támogattuk tüntetések szervezését, egy szeptemberi szabadegyetemet, a civil nemzeti konzultációt, kisebb összeggel pedig a kirúgott tanárokat, a jászberényi választást vagy a választások idején végzett tevékenységükért meghurcolt aktivistáink jogi védelmét is. Hasonló költségekkel idén is számolunk, amikor az összeg minden bizonnyal teljesen elfogy” – nyilatkozta Marki-Zay Péter az Indexnek.
A fotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval