
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Áruházba csapódott egy repülő vasárnap a mexikói Temixcoban. A hatóságok szerint a King Air típusú kisrepülőgép pilótája vélhetően kényszerleszállást hajtott végre, a manőver azonban tragédiába torkollott, ugyanis a repülő egyenesen belecsapódott egy áruházba.
Temixco katasztrófavédelmi vezetője, Carlos Celtenco elmondta, hogy a gépen hárman tartózkodtak, ám mindannyian életüket vesztették a balesetben. A szörnyű tragédiában továbbá négyen megsérültek.
A hatóságok vizsgálják a baleset pontos körülményeit.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit