
Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak
Vlagyimir Putyin orosz elnök videolinken keresztül tekintette meg, amint a két országban beindul a tömeggyártás.
Argentína és Szerbia eleinte a saját szükségleteinek kielégítésére fog előállítani oltóanyagot, a későbbiekben pedig exportál is belőle - tájékoztatott közleményében az orosz vakcinák menedzseléséért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Az Interfax hírügynökség idézte Marcelo Ruben Figueirast, az argentin Laboratorios Richmond gyógyszergyártó vállalat elnökét, aki pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumom azt mondta, hogy vállalata a remények szerint az idei év végére százmillió adag Szputnyik V vakcinát állít majd elő. Már épül az országban egy vakcinagyártó vállalat, és miután átadták, évente ötszázmillió adagot fognak gyártani Argentínában.
Az RTS belgrádi közszolgálat tévé híradása szerint Szerbiában a Torlak Intézetben kezdődött meg a Szputnyik V tömeggyártása, és várhatóan tíz napon belül már kapnak belőle a szerbiai oltópontok. Az RTS felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia az első európai ország Oroszországon kívül, ahol gyártják már az orosz Gamaleja Intézet által kifejlesztett vakcinát. Az oltóanyagot eddig a világ hatvanhat országában regisztrálták, engedélyeztetése folyamatban van az az Egészségügyi Világszervezetnél (WTO) és az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) is.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin