
Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb
Hétfő délután érkezett a bejelentés a Utah állambeli Midvale Rendőrkapitányságra, miszerint egy férfi fegyvert rántott az egyik népszerű gyorsétterem drive ablakánál. Az apukának azzal volt problémája, hogy rossz rendelést kapott, így azonnali megoldást szeretett volna, amelyet pisztolyával próbált érvényesíteni - közölte a Daily Mail.
A férfival közölték, hogy segítenek neki, csak addig menjen tovább a várakozói területre, ő azonban nem akart együttműködni. Időközben megérkeztek a rendőrök, akik felszólították, hogy szálljon ki a járműből, azonban ezt csak erőszakkal sikerült megoldaniuk az egyenruhásoknak.
Miközben a rendőrök őrizetbe vették a férfit, az egyikük hátranézett, és egy fegyverrel szembesült, amelyet az apuka négyéves fia tartott a kezében.
Az egyenruhás még időben arrébb tudta lökni a pisztolyt, ám a gyereknek így is sikerült elsütnie a fegyvert. A lövöldözésben szerencsére senki sem sérült meg.
Egy szemtanú szerint a férfi ráparancsolt a kisfiúra, aki hároméves testvérével ült a hátsó ülésen, hogy azonnal nyisson tüzet, ha meglátja a rendőrt.
"Véget kell vetni a rendőrök elleni kampánynak, 28 évem alatt még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót. Azért vagyunk itt, hogy védjünk és szolgáljunk, de kezdenek kicsúszni a dolgok a kezeink közül" - közölte a Salt Lake megyei seriff, Rosie Rivera.
Február 17-én szintén egy hasonló szörnyűség történt, ott azonban egy pincért lőttek fejbe, aki megfeledkezett a vendégek egyik rendeléséről.

Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb

Lakástűzben meghalt egy férfi Kazincbarcikán

Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben

Kiderült, mire kell készülni: A tél eddigi legdurvább éjszakája jöhet

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették