
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
2021. május 21-én a kisfiú egy ülésmagasítóban utazott édesanyja, Joanna Cloonan kocsijának hátsó ülésén, aki éppen az óvodába vitte gyermekét. Cloonan a sávjában haladt, amikor egy másik autó – amelyet Eriz barátnője vezetett – eléjük vágott. Ekkor az anya átment a másik sávba és bemutatott az őket veszélyeztető sofőrnek.
Eriz nem sokkal később tüzet nyitott a családra és eltalálta a kisfiút.
Anyu fáj a pocim!
– kiáltotta Leos, miután lövés érte. Édesanyja azonnal az út szélére húzódott, ahol egy civil rendőr megpróbálta újraéleszteni a fiút a mentők kiérkezéséig. A gyermeket kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.
A lövöldözés után a rendőrség hajtóvadászatot indított a 26 éves elkövető után, akit 2021. június 6-án letartóztattak.
A hatéves fiúknak kint kellene játszaniuk a napsütésben és magukba szívni a gyermekkor varázsát és csodáját, nem pedig holtan feküdni egy apró, gyerekméretű koporsóban, mert egy férfi, akivel sosem találkozott, úgy döntött, hogy minden elképzelhető ok nélkül kivégzi őt
– mondta Todd Spitzer kerületi ügyész az ítélethirdetés után.
Eriz barátnőjét több bűncselekménnyel is vádolják, ő még tárgyalásra vár.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról