
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Megerőszakolt, majd megfojtott egy 16 éves lányt egy iraki migráns múlt héten azon a süllyedő hajón, amelyen percekkel korábban a 27 éves férfi felesége és lánya is megfulladt – közölte rendőrségi jelentések alapján csütörtökön a Daily Mail.
A vitorláshajót múlt hétfőn nyelték el a hullámok Olaszország partjainál, a fedélzeten tartózkodó több mint hetven ember közül a partiőrség jelentése szerint 36 halottat regisztráltak, köztük 15 gyerek is a vízbe fulladt. Csak úgy, ahogy annak a férfinek a kislánya és felesége, aki szerettei elvesztése után agresszív lett, majd egy másik iraki kislányt erőszakolt meg, és halálra fojtogatott a gyerek anyjának szeme láttára. A nő túlélte a tragédiát, ő számolt be a rendőrségnek a brutális gyilkosságról, a szemtanú leírása alapján pedig letartóztatták az elkövetőt.
A szakértők szerint az iraki migránsokat Európába szállító hajó motorja robbanhatott fel, nem sokkal később pedig kettétört a vitorlája és elsüllyedt. A túlélőket az olaszországi Rocella Ionica kikötőjébe szállították, az elkövetőt pedig kiskorú ellen elkövetett erőszak és emberölés gyanúja miatt tartják őrizetben Catanzaro városában.
Címlapfotó: X

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el