
200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől
Angelina Joliet péntek este kapták lencsevégre, ahogy brit volt férje, Jonny Lee Miller Brooklyn-i lakásába érkezik egy üveg borral, maszkban - írta a Page Six.
A 46 éves színésznő teljesen egyedül érkezett a férfi otthonába anélkül, hogy testőr kísérte volna, majd három órával később távozott.
Miller és Jolie mögött több mint két évtizedes múlt van. 1995-ben a "Hackerek" című film forgatása alatt szerettek egymásba, majd 1996 márciusában össze is házasodtak.
A házasságuk azonban nem tartott sokáig, mert mindkettőjüknek sűrű hollywoodi menetrendje volt, és sokszor voltak egymástól távol. A pár 1997 szeptemberében szakított, majd 1999 elején hivatalosan is beadták a válópert, de azóta is barátok maradtak.
"Jonny és én soha nem harcoltunk, és soha nem bántottuk egymást. Nagyon szerettem volna a felesége lenni" - mondta korábban egy interjúban a színésznő.
Egy 2004-es interjúban Jolie azt mondta, hogy a válás a legostobább dolog volt, amit valaha tett.
Szakításuk óta mindkét színész megkísérelte a továbblépést. Jolie még kétszer ment férjhez és vált el. Billy Bob Thorntonnal 2000-től 2003-ig volt kapcsolatban, Brad Pitt-tel 2014-től 2019-ig. Miller pedig tíz évig volt együtt Michele Hicks színésznővel, akivel 2018-ban szakadt meg a kapcsolata.
Jolie és Miller mindketten szinglik, mióta elváltak Pitt-től és Hickstől.
De nem újdonság a celebek között, hogy volt párjaikkal találkozgatnak. Jolie-n és Milleren kívül Jennifer Lopez-t és Ben Affleck-t is többször láttak az elmúlt hetekben együtt. Azután, hogy a színész-énekesnő elvált Alex Rodriguez-től, mert kiderült, a férfi hűtlen volt. Hírek szerint újra fellobbant közte és Ben Affleck közt a szerelem.

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel