Amikor még a Volántól és a Magyar Közúttól vette fel a milliókat, nem zavarta Magyar Pétert a közlekedés állapota

A Tisza Párt elnökének Lázár Jánost is csak akkor jutott eszébe ekézni, amikor már nem az ő minisztériumához tartozó állami cégek igazgatóságában ült - írta a Mandiner.

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, Magyar Péter éles kritikával illette Lázár János építési és közlekedési minisztert egy szombat délelőtti bejegyzésében, amelyben a MÁV állapotát és az elmúlt évek vasúti fejlesztéseinek hiányát ostorozta.

Lázár János nem hagyta szó nélkül a kritikát, és válaszolt Magyar bejegyzésére. Üdvözölte őt a „magyar vasút valóságában”, majd ironikusan megjegyezte, hogy örül, hogy a politikusok harminc év után végre észrevették a vasút problémáit.

Lázár pontokba szedve válaszolt Magyar kritikáira, egyúttal meghívva Magyart egy személyes találkozóra, hogy részletes tájékoztatást adjon a tervezett intézkedésekről.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyart a milliós fizetése mellett még nem zavarták a közlekedési állapotok

Érdekes Magyar Péter közlekedési helyzetet illető kritikái kapcsán, hogy az immár kormánykritikus politikus nem is olyan rég még a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott, miután 2023 áprilisában bekerült a cég igazgatóságába. Ráadásul ez már az cég azon időszaka volt, amikor a cég Lázár János építési és közlekedési miniszter alá tartozott.

Azonban amikor még nem indult el a politikai pályán, Magyar a tárcavezetőt sem ekézte nyilvánosan.

Magyar egyébként már 2024-ben, politikusi karrierje elején bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ami igen érdekes, tekintve, hogy a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-én már nem volt igazgatósági tag.

De Magyar Péter dolgozott a szintén Lázár János minisztériumához tartozó Magyar Közút Zrt-nél is, ahol igazgatósági tag volt, és ahová még előbb, már 2022 augusztusában ült be. Ebben a pozíciójában havi 1,33 millió forintos fizetést kapott.

Érdekes módon a magyar közlekedés állapotát ebben az időszakban – vagyis amikor ő is felelős volt érte – ugyancsak nem kritizálta nyilvánosan, ahogy Lázár Jánosba is csak most mart bele.

2024. szeptember 01. 12:28
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family