Amerikai szenátor: Nagylelkűségünk Ukrajnában a végéhez közeledik

Vance szenátor szerint az Egyesült Államoknak szövetségesekre van szüksége, nem pedig kliensállamokra, ezért éppen ideje, hogy Európa a saját lábára álljon, és ne az USA-t használja mankónak - írta szerdán a Mandiner

Néhány nappal azután, hogy a müncheni biztonsági fórumon keményen kiosztotta az európai vezetőket az EU védelmi gyengesége miatt, és közölte, hogy az Egyesült Államok nem lesz hajlandó a továbbiakban eljátszani az őrző-védő szerepét a kontinensen, J. D. Vance keményvonalas republikánus szenátor a Financial Times oldalán összegezte gondolatait a felborult globális biztonságpolitikáról.

A politikus, akit Trump egyik legesélyesebb alelnökjelöltjeként is emlegetnek, írásában ismét rámutatott: Európa túl sokáig szendergett az Egyesült Államok biztonsági takarója alatt, miután a hidegháború végével szisztematikusan leépítette a védelmi költségvetését, belekényelmesedve az USA által biztosított nyugalomba.

Mivel az amerikai védelmi büdzsé megközelíti az évi 1000 milliárd dollárt, az Egyesült Államok gyakorlatilag önmaga biztosítja azt az összeget, amely az európai védelemhez szükséges – ez a pénz pedig Vance szerint nem más, mint az amerikaiakra kivetett pluszadó.


A védelmi kiadás és a védelmi készültség két külön dolog

A szenátor úgy fogalmaz: az ukrajnai háború rávilágított egy régóta fennálló problémára. Európának nem lenne szüksége az amerikai gyámságra, hiszen a gazdasága okán képes lenne egyedül is rendezni a konfliktust, ám az EU-s országok az évtizedek alatt belekényelmesedtek az USA biztonsági garanciáiba, így eszükbe sem jutott a saját képességeik erősítése – ezt a biztonságot azonban a mai napig az amerikai adófizetők nyögik.

A finanszírozási problémák mögött – írja Vance – felbukkant egy másik katasztrofális gyengeség: a védelmi ipar működésképtelensége az Atlanti-óceán mindkét oldalán.

A széttöredezett iparág csak korlátozott mennyiségben tudja előállítani a fegyverzetet, ez a tempó pedig messze nem elég egy ukrajnaihoz hasonló háború megnyeréséhez. Nem beszélve arról, hogy Oroszország jelenleg több mint kétszer annyi tüzérségi lövedéket gyárt havonta, mint Európa és az Egyesült Államok együttvéve. 

A védelmi kiadások és a védelmi készültség két különböző dolog – mutat rá Vance. Németország például lényegesen többet költ védelemre évente, mint Franciaország, a francia hadsereg mégis hat nagy képességű fegyveres dandárból áll, amely bármikor bevethető, míg a Bundeswehr alig tud összekaparni egyetlen harcképes dandárt.

Minden európai nemzetnek fel kell tennie magának a kérdést: készen áll-e megvédeni magát? Az USA-nak pedig azt kell kérdeznie magától: ha az európaiak nem is tudják megvédeni magukat, akkor valójában szövetségesek vagy kliensek?

– írja a szenátor.

Fotó: J.D. Vance / Facebook

A nagylelkűség a végéhez közeledik

Vance szerint ez a kérdés sokkal súlyosabb annál, hogy „költségvetési trükközéssel” és csúcstalálkozók szervezésével el lehetne maszatolni: a probléma megoldása ugyanis kézzelfogható katonai és ipari kapacitást követel.

Az európai vezetők óriásit tévednek akkor, amikor sajtószenzációvá degradálva a segélyezési rendszert azon vitáznak, hogy ki mennyit költ és mennyit költhetne valójában Ukrajnára. Ez a vita ugyanis éppen a lényeget fedi el: a háborút csak fegyverekkel és katonákkal lehet megnyerni.

Ami az elsőt illeti, a jelenlegi termelési ütem mellett akkor is évekbe fog telni a készletek pótlása, ha azonnal leállítanák az Ukrajnába küldött fegyverszállításokat – ahogyan azt meg is kellene tenni. A termelés visszaállítása azonban csak egy nagy volumenű iparosítási terv részeként lehetséges, amely magában foglalja a szakképzett munkaerő képzését és a termelési kapacitás újbóli kiépítését is.

A katonákról szólva Vance az Economistban megjelent Zaluzsnij-interjúra utalt, amelyben az azóta kirúgott ukrán főparancsnok aggasztó emberhiányról beszél. Az ukrán hadseregben elképesztően magas, 43 év az átlagéletkor, amely jól jelzi a probléma súlyát.


Európának a saját lábára kell állnia

Vance végül felteszi a kérdést: vajon azzal, hogy az Egyesült Államok minden biztonsági szemszögből védte és védi Európát, nem önmaga idézte-e elő, hogy az európai védelmi képesség gyakorlatilag elsorvadt az amerikai protektorátus alatt?

Az amerikaiak szövetségeseket akarnak Európában, nem pedig kliensállamokat. Nagylelkűségünk Ukrajnában a végéhez közeledik 

– írja, rámutatva, hogy az európaiaknak nem a háború meghosszabbításán, hanem annak befejezésén kellene dolgozniuk, beleértve ebbe annak megfontolását is, hogy pontosan miként fognak együtt élni Oroszországgal, amikor a konfliktus véget ér.

Vance végül kitér a legfőbb háború melletti érvre is: „ha nem állítják meg Putyint Ukrajnában, akkor további országokat fog megtámadni”. Rendben – írja –, de akkor eljött az ideje, hogy Európa ezt a problémát sajátjaként kezelje, és a saját lábára álljon.

„Ez nem azt jelenti, hogy egyedül marad, csak azt, hogy nem szabad továbbra is mankóként használnia Amerikát.”

2024. február 21. 10:06
Vizsgálat indult három magyar rendőr ellen egy kegyetlen gyilkosság miatt
Belső vizsgálatot indított a rendőrség egy Budapesten meggyilkolt nő korábban elutasított feljelentése miatt. A kétg...
Megölte barátnőjét a rocksztár, mobiltelefon rögzítette a gyilkosságot
A zenész hiába igyekezett elrejteni a nyomokat, mégis lebukott.
Hogyan lett két gigantikus kanyon a Holdon? Itt a magyarázat
Több milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, egy új kutatás pedig most felfedte a történetét.
Megvan a tökéletes főtt tojás receptje, tudományosan megállapították
A tökéletes főtt tojás bársonyos sárgája puha, szilárd fehérrel párosul – állítják az amerikai tudósok.
Holtan találták meg az eltűnt 11 éves kislányt az erdőben
Nem messze az otthonától gyilkolták meg.
Hatalmas show és Trump a Super Bowl-on
Rekordnézettségre, több mint 120 millió nézőre számítanak a szervezők az idei Super Bowl-on. Az amerikai futball-lig...
21-szer ítélték el a 20 éves fiút, most újra szabad lábon van
A hosszú bűnlajstrom ellenére a bíróság megint adott neki egy új esélyt.
Alig esett hó, most mégis szánkózhatnak
Szánkóztak, hógolyóztak, hóembert építettek, sőt még síelni is tanultak a gyerekek Szolnokon. A Várkonyi téren ugyan...
Drágul a virág, már készülnek a rohamra
Ecuadori vagy kolumbiai vörös rózsát, szív alakú bonbont, plüssmacit, sőt van, aki wellness hétvégét ajándékoz majd ...
Tolatott az autópályán a hibája miatt
Rossz helyen hajtott ki az autópályáról, ezért egyszerűen visszatolatott egy sofőr az M3-ason, az életveszélyes manő...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.