
Monaco Hadtest: egy bábbal az ország élén a háború mindent tönkretesz
Miért nem utasítja el Joe Biden elnök úr ezt a rettenetes ötletet ugyanolyan világosan, ahogy azt Magyarország teszi? – fakadt ki állásfoglalásában a globális minimumadó bevezetésének terveiről Grover Norquist, az Americans for Tax Reform (Amerikaiak az Adóreformért) elnöke. Az állam szerepének csökkentéséért küzdő, még Ronald Reagan egykori amerikai elnök kérésére létrehozott civil szervezet vezetője figyelmeztetett, hogy a minimumadó árt az állampolgároknak és adófizetőknek.
„Ha törvénybe iktatják ezt a megegyezést, az óriási győzelem lenne a kommunista Kínának!”
– mutatott rá a republikánus politikus annak veszélyeire, hogy az adóalap külföldre csatornázása rontaná az Egyesült Államok versenyképességét. Hozzátette, a törvényhozóknak vissza kellene utasítaniuk a globális minimumadó ötletét, ami semmit nem javít a munkások és az üzlet helyzetén egy egyébként is gyenge gazdaság és magas infláció idejében.
„A tervezett minimumadó kifejezetten hátrányos lenne olyan országoknak, mint Írország, Bulgária vagy Magyarország, melyek jelenleg alacsonyabb, versenyképesebb szinten tartják a társasági adót. A globális minimumadó ugyancsak fenyegetés a szegényebb, fejlődő országoknak, melyeknek fenn kell tartani a növekedésüket, hogy kiemelkedjenek a nélkülözésből”
– magyarázta. Elemzését azzal zárta, hogy különösen veszélyes az ötlet most, mikor háború dúl, és más kihívásokkal is szembe kell néznie a Nyugatnak.
Az Americans for Tax Reform vezetője azután fogalmazta meg véleményét, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett a globális minimumadó rendszeréről Szijjártó Péterrel. A külgazdasági és külügyminiszter világossá tette:
„a magyar kormány nem lelkes a globális minimumadó ötletétől, annak bevezetésétől még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség.”

Monaco Hadtest: egy bábbal az ország élén a háború mindent tönkretesz

A Tisza 600 oldalas anyaga kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel és a 2010 előtti neoliberális receptekkel

Kocsis Máté: Itt van Magyar Péter igazi arca - videó

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét - videó

Menczer: a méltatlanok elbuknak

Szavazzon az év mondatára!

Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani

Szijjártó: a migránsbetelepítést egyedül a nemzeti kormány tudja megakadályozni

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!