
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
A napokban állt bíróság elé az Egyesült Államokban az az utahi nő, aki megölte férjét, mert titkos viszonya napvilágra került. Jennifer Gledhillnek a hónapban újra meg kell jelennie a törvényszéken – írta hétfőn a Mirror.
A gyilkosságra akkor derült fény, amikor egy magát a nő szeretőjének valló férfi bement a rendőrségre és elmondta, hogy Gledhill bevallotta neki a bűncselekményt.
Információk szerint a halálos incidens még 2024 szeptemberben történt a pár otthonában, ahol óriási vita tört ki köztük, miután a férj, Matthew Johnson rájött, hogy kedvese megcsalja őt.
A nő ezt követően fegyvert ragadott és álmában agyonlőtte az 51 éves férfit, majd a holttestet kivonszolta a kocsihoz, betette a hátsó ülésre és északra vitte, ahol ásott egy gödröt és eltemette.
A térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy Gledhill alaposan megtisztítja férje kocsiját, amit a hatóságok a közelben meg is találtak, azonban az áldozat maradványai máig nem kerültek elő.
A bírósági feljegyzésekből az is kiderült, hogy a házaspár éppen egy válási és felügyeleti jogvitán ment keresztül 3 gyermekük miatt, akik 11, 7 és 5 évesek.

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette