
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Letartóztatták múlt héten az Egyesült Államokban élő Braxton megyei szülőket, akik halálra mérgezték gyermeküket - írta meg a WDTV oldalán hétfőn.
A 34 éves James Joseph Smith és 23 éves Angel Talbert bevallotta, hogy egy hónapon keresztül szinte minden nap alkohollal kenték be gyermekük ínyét, amikor a baba sírt és nyűgös volt.
A kicsi november 16-án meghalt, az orvosi vizsgálat múlt heti eredménye pedig kimutatta, hogy a kislány májszövetében 3,210-es etanolt mértek, ami egy csecsemő számára végzetes lehet.

Fotó: wdtv.com/Braxton megyei sheriffhivatal
A pár elmondta, hogy Talbert hajnali 4 és 5 óra között arra ébredt, hogy a csecsemő nem lélegzett, és arccal lefelé feküdt. Azonnal hívták a mentőket, és megkezdték az újraélesztést. Körülbelül 5 óra 15 perckor a baba mentőautóba került, de 5 óra 32 perckor már megállapították a halálát.
A rendőrség a házkutatás alatt az egész otthonban több helyen csótányokat látott, nem volt folyó víz a konyhában és a fürdőszobában, és egy hátsó szobában marihuána fogyasztására alkalmas eszközöket is találtak.
Smith és Talbert jelenleg mindketten a Central Regional Börtönben ülnek és ott várják tárgyalásukat.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról