
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A 62 éves Nick Carson az auto-brewery syndrome vagyis önsörfőző-szindróma néven ismert rendellenességben szenved, ami azt jelenti, hogy egy csepp alkoholos ital elfogyasztása nélkül is képes berúgni - írja a DailyMail.
Bár nagyon szórakoztatónak tűnhet, az ABS (szindróma) - amelynél a test megerjeszti a szénhidrátot és alkohollá alakítja - nagyon ijesztő lehet, mivel néhány perc alatt képes részeggé tenni Nicket, aki ezáltal például étterembe sem mehet autóval, hisz nem tudna utána hazavezetni.
Nick, aki egyébként egy takarítóvállalat tulajdonosa Suffolkban elmondta, hogy egy szelet torta után úgy érzi magát, mint mások egy korsó sör után, ha az egészet megeszi, akkor pedig még el is ájul.
Az állapota azután alakult ki, hogy csaknem 20 évvel ezelőtt erős vegyi anyagoknak volt kitéve a munkahelyén, de évekbe telt, míg végül diagnosztizálták. A felesége, Karen jött rá a szindrómájára egy televíziós műsornak köszönhetően.
Nicknek alkoholszondát kell magával hordania állandóan, mivel fogalma sincs, hogy mikor részegedhet le, azt mondta: "Alapjában véve önkéntelen alkoholista lettem, mert ez az állapot azzá tesz, akár akarod, akár nem. Elég egy kis cukor vagy szénhidrát, és már részeg is vagyok. Próbálok ragaszkodni a keto-alapú étrendhez, de nehéz, mert szinte minden ételben van szénhidrát. A hatás nem kellemes, mert ha sokat eszem, akkor egyszerűen nem emlékszem rá, hogy mit cselekszem".
A férfi először 2003-ban vette észre az ABS tüneteit, amikor egy erős padló oldószert használt munka közben, majd hazatérve rosszul érezte magát és elájult.
"Remélem, hogy a történetem segíteni fog az embereknek, hogy tájékozottabbak legyenek az ABS-ről. Sokan viccként kezelik a betegségemet, és azt mondják, hogy legalább olcsón megúszom, mert nem kell költenem italra, de valójában szörnyű" - mondta Nick.
A címlapfotó illusztráció.

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló