
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"Nem húztam meg a ravaszt. Soha nem emelnék fegyvert senkire és húznám meg a ravaszt. Soha" - mondta az ABC televíziónak adott interjújában, amelyet helyi idő szerint csütörtök este fog bemutatni a csatorna, de szerdán nyilvánosságra hozott részleteket belőle.
Baldwin először adott interjút azóta, hogy október 21-én eldördült a lövés a forgatás próbáján.
A nyomozóhatóságok korábbi közlése szerint Baldwin úgy tudta, hogy a fegyver biztonságos, és folyik a vizsgálat annak kiderítésére, hogyan került éles lőszer a kellékfegyverbe.
Az ABC által szerdán bemutatott interjúrészletben Baldwin könnyekben tör ki, amikor a lelőtt operatőrről, Halyna Hutchinsról beszél.
A kérdésre, hogy miként került éles lőszer a jelenet forgatásának helyszínére, azt válaszolta, hogy elképzelése sincs. "Valaki éles lőszert tett a fegyverbe, egy lőszert, amelynek nem lett volna szabad ott lenni a helyszínen" - hangoztatta.
A baleset a westernfilm egyik jelenetének próbáján történt az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. Baldwinnak Dave Halls rendezőasszisztens azt mondta, hogy a fegyver vaktölténnyel van töltve.
Az ABC a jövő héten egy kétórás műsorban mutatja be részletesen a nyomozást.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott