Alapjogokért központ: Karácsony Gergely Soros-dollárokkal kitömött emberei már 2016-ban a magyar kormány megbuktatásán dolgoztak

Az Alapjogokért Központ elemzése szerint Karácsony Gergely főpolgármester Soros-dollárokkal kitömött emberei már 2016-ban a magyar kormány megbuktatásán dolgoztak.

A központ közleménye szerint a tavalyi választási kampány során az amerikai baloldal befolyásszerzési kísérlete zajlott Magyarországon annak érdekében, hogy hazánkban is a nyílt társadalom eszmeiségét és az ukrajnai háborút támogató kormány kerülhessen hatalomra. Az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzés alapján a művelet koordinátorai az egyesült baloldal kampányát kétes forrásokból finanszírozó Action for Democracy vezetői: Korányi Dávid és Chris Maroshegyi voltak. Korányi és Maroshegyi már 2016-ban, egy Soros György érdekeltségébe tartozó amerikai alapítvány alkalmazottjaiként megírták a magyar kormánybuktatás forgatókönyvét, melyet hat évvel később guruló dollárokból finanszírozva próbáltak gyakorlatba ültetni.

A terv szerint aktív külföldi szerepvállalás, az uniós források megvonása és az NGO-k pénzügyi támogatása a kulcs a jobboldal demokratikus támogatottságának megtöréséhez. A kormányváltás Korányiék szerint azért is lett volna különösen fontos, mert Orbán Viktor képes arra, hogy létrehozza a jobboldali erők nemzetközi összefogását - írták.


Úgy folytatták, hogy a Soros Györgyhöz ezer szállal kötődő szereplők már régóta a nemzeti kabinet leváltásán dolgoztak. Amellett, hogy 2016-ban rakták le a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat cégcsoport alapjait, megszületett az idegen befolyásszerzés programadó írása is, melyben többek között a Magyarországnak jogosan járó uniós források elapasztását követelték.

A központ szerint ma már jól ismert a magyar közvélemény előtt, hogy a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően - eddig példa nélküli - külföldi beavatkozási kísérlet célpontjává vált Magyarország: egyelőre tisztázatlan forrásból, de biztosan nemzetközi eredetű dollármilliókat irányítottak a hazai baloldal kampányába. Azt írták, hogy a magyar kormány nemzeti egyetértésre fókuszáló döntéseit 2010 óta folyamatosan támadják a liberális, progresszív erők által birtokolt intézmények és az általuk kézivezérelt médiumok.

A globális hatalmi komplexum ezért már jóval 2022 előtt a fejébe vette, hogy bármi áron, pontosabban közel 4 milliárd forintért, és a nemzetközi médialerakatok óriási költségei árán, de beavatkozik az országgyűlési választásokba, azaz kísérletet tesz a törekvéseinek útjában álló Orbán-kormány leváltására - írták. Hozzátették, pontosan így érvelt 2016-ban Korányi Dávid és Chris Maroshegyi is egy amerikai külkapcsolati agytröszt oldalán, amely szervezetet egyébként 2016 és 2021 között közel 800 000 dollárral stafírozott ki Soros György alapítványa, és ahol 2012-től Korányi számos pozíciót töltött be.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A szerzőpáros a progresszív filippikában a Soros György-finanszírozta NGO-kra úgy hivatkozik, mint az Orbánnal szemben kifejtett "demokratikus" ellenállás referenciapontjaira, és mint olyan szervezetekre, amelyeket csatasorba lehet állítani az Orbán-kormány ellen; teszik mindezt 2016-ban - olvasható az elemzésben. Kifejtették: a bőkezű anyagi támogatáson túl a szerzők amellett is érveltek, hogy a magyar baloldalt ki kell képezni. 

Az olyan szervezetek, mint a National Democratic Institute, segíthetnek a következő magyar demokraták képzésében, hogy ők újraépítsék a hatékony politikai ellenzéket, és a civil elégedetlenséget szervezett politikai mozgalommá alakítsák

 - idézték.

A 2016-os írás tehát leleplezte a dollárbaloldal mögött álló Soros György és a hozzá köthető NGO-k pontos tervének számos lényeges elemét. Emellett csattanós választ ad Karácsony Gergely esetlen, és a magyarországi progresszív propagandamédia által is lesajnált magyarázatára, hogy egyfelől fogalma sincs, honnan érkezett több mint 500 milliónyi támogatás saját egyesületéhez, másfelől arra, hogy ezek csak mikroadományok voltak, amit a lelkes támogatók biztosítottak számára

 - írták.

Hozzátették: Korányi Dávid 2019-től a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadójaként is szolgált. Ő is tudhatta azt, amit mindenki Magyarországon: Karácsony 2018-ban és 2022-ben is csak ugródeszkának használta volna a polgármesteri és a főpolgármesteri posztját, hogy miniszterelnöki ambícióit elérhesse. 2019-ben ezért Karácsonynak bizonyosan tudnia kellett arról, hogy Korányi az ő miniszterelnök-jelölti kampányára szerez nemzetközi forrásokat. A szálak pedig ismét Soros Györgyhöz vezetnek - jegyezték meg.

Forrás: MTI

2023. július 07. 14:38
Brüsszel lerántotta a leplet a tervéről: célkeresztben a magyar emberek
Ukrajnát hoznák előnybe a legújabb döntéssel.
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” – Azahriah elmondta, mit gondol a Fidesz szavazóiról
Az nem derült ki, hogy a poszttal a közelgő koncertjeit akarja-e hirdetni vagy csak kedve támadt sértegetni a magyar...
Orbán Viktor: Fókuszban az aszályvédelem
Összeült az aszályvédelmi operatív törzs.
Zámbó Jimmy zsírleszívása adta a tippet Ruszin tábornoknak
A bukott vezérkari főnök nagy Jimmy rajongó.
Felborult egy olajfúró hajó a Szuezi-öbölben, többen meghaltak
Többen meghaltak, sokan megsérültek és eltűntek után is folyik a kutatás a Szuezi-öböl afrikai oldalán, Rász Garíb k...
Bundában a 40 fokban!
40 fok, brutális hőség, döbbenetes kánikula, szenvedünk ebben a forróságban, de hogy viselik az állatok ezt a nagy m...
family
Se koncert, se pénz?
Üres a naptár, kevés a fellépés, nincs elég koncert idén. Legalábbis erről panaszkodik most egyre több hazai híressé...
family
Tények röviden, 2025. július 2., szerda
Tények röviden adás.
Láttam a brutális kivégzést!
Elbújt egy bokros résznél, lesben állt, arra várt, hogy volt párja és fia közelebb érjenek hozzá. Mindezt nyílt utcá...
family
Lenézi a magyar szavazókat Azahriah
A Fidesz szavazóit sértegette az a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert ...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.