
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
Novák Katalin köztársasági elnök aláírta az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt.

A fotó illusztráció: MTI/Bruzák Noémi
Bejegyzésében kifejtette, hogy szerinte alaposan megvizsgálta és megfontolta az elfogadott törvényt, ahogy a hozzá érkezett észrevételeket is és a kormányfőtől és a kormány tagjaitól ígéretet kapott arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek majd a jogosan felmerülő kérdésekre.
"A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható. Érzékelem ugyanakkor a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás. Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a kormány megfelelően segítse az érintetteket.
Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre" - hangsúlyozta bejegyzésében.
Egyebek között azt is kiemelte, hogy rendkívüli időket élünk, viszont Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza.
A köztársasági elnök szerint csak az összefogás, a kölcsönös felelősségvállalás és belátás az, ami segít átvészelni ezt az időszakot.
Forrás: Novák Katalin Hivatalos Facebook-oldala

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!