
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Borzalmas balesetben meghalt egy hatéves kisfiú kedden a szlovákiai Illésfalván – számolt be a Markíza.
A szepességi település polgármestere elmondta, hogy a gyerekek felügyelet nélkül játszottak a focipályán. Délutáni edzésükre érkeztek a fiatalok, ám a tréning elmaradt, ugyanis az edző valamilyen okból nem tudott elmenni, ezért lemondta.
A gyerekek fel akarták emelni a kaput, ekkor dőlt rá a hatéves Dávidra. A fiúhoz szinte azonnal érkezett a segítség, ennek ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A rendőrség eljárást indított az ügyben, de a téma érzékenységére való tekintettel egyelőre nem részletezték a történteket. A szülők teljesen összetörtek, a kamerák előtt sem tudták elrejteni érzelmeiket, kiabáltak és sírtak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott