
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Az iszlám vallást többször is bíráló Momika gyűlöletkeltés és uszítás vádjával állt volna bíróság elé, az ügyet tárgyaló bíró, Göran Lundahl azonban megerősítette a vádlott halálát.
A helyi rendőrség azt közölte, hogy szerda este egy lövöldözéshez hívták ki őket a környékre, és egy sebesült férfit találtak, aki a kórházban életét vesztette.
Az SVT svéd közszolgálati televízió szintén azt jelentette, hogy az áldozat Momika, hozzátéve, hogy az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Rasmus Öman ügyész és a rendőrség megerősítette, hogy több embert őrizetbe vettek az ügyben.
A férfitől a Migrationsverket svéd bevándorlási hivatal korábban már megvonta tartózkodási engedélyét és menekültstátuszát arra hivatkozva, hogy szándékosan hamis állításokat tett, és fontos információkat mellőzött menedékkérelmének előterjesztésekor, ugyanakkor a biztonságával kapcsolatos aggályok miatt átmeneti tartózkodási engedélyt kapott a skandináv országban.
Momika Korán-égetései a muszlim országok heves reakcióját váltották ki, diplomáciai bonyodalmakat okozva Svédországnak.
A skandináv ország bagdadi nagykövetségét 2023 nyarán több száz tüntető megostromolta. Bár az iraki kormány elítélte a támadást, bejelentette, hogy kiutasítja a svéd nagykövetet, és hazahívja Irak stockholmi ügyvivőjét.
Forrás: MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért