
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Robert Luna seriff elmondta, hogy a 65 éves Carlos Medinát, a meggyilkolt egyházi vezető házvezetőnőjének férjét vették őrizetbe, aki korábban szintén dolgozott David O'Connell segédpüspöknek.
A hatóság először csak a gyanúsított letartóztatásának tényét közölte, majd a hétfő este tartott részletes tájékoztatón az is kiderült, hogy a gyanúsítottat lakossági bejelentésre tartóztatták le, amely szerint Medina "irracionálisan" viselkedett, és arról beszélt, hogy a későbbi áldozat pénzzel tartozik neki. A gyanúsított otthonában két lőfegyvert foglaltak le, azt egyelőre vizsgálják, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyver is köztük van-e.
David O'Connell római katolikus segédpüspököt szombaton Los Angeleshez közeli otthonában találta meg holtan, lőtt sebekkel a kiérkező rendőrség.
A bűncselekmény megrázta a Los Angeles körüli vallásos közösséget, amelynek ismert és népszerű tagja volt az írországi születésű segédpüspök, aki aktív szerepet vállalt a bevándorló közösségek integrálásában.
David O'Connell 45 éven keresztül szolgált papként, Ferenc pápa 2015-ben nevezte ki az Egyesült
Államok legnagyobb érseksége, a Los Angeles-i érsekség egyik segédpüspökévé.
Éveken keresztük dolgozott Los Angeles déli részén, ahol a bandaerőszak megelőzését tartotta egyik feladatának. Az 1990-es évek elején, a faji ellentétek kiéleződése idején aktív szerepet vállalt a feszültség csökkentésében. Az 1992-es zavargások alatt békeközvetítőként lépett fel a hatóságok és a helyi lakosság között, miután a Rodney King halálával vádolt négy rendőrt az esküdtszék felmentette.
MTI

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval