
Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen
A 67 éves Benjamin McMichael csütörtökön bement unokája szobájába és szóvá tette a helyiség elhanyagoltságát – derült ki a Philadelphia-i Rendőrség közleményéből.
Az idős férfi megragadta a fiú karját,az unoka ezután hirtelen megfordult és többször elsütötte fegyverét. Nagyapja belehalt a súlyos sérülésekbe.

Fotó: Philadelphia-i Rendőrség
Szombaton késő délután az áldozat otthonánál megjelent két férfi.
A 45 éves Anthony Ham és barátja azért keresték fel lakásán Benjamint, mert már napok óta nem hallottak az idős férfiról.
Ham egy ablakon keresztül mászott be a lakásba, majd kinyitotta az ajtót. Átkutatták a házat, ekkor bukkantak rá a szörnyű kegyetlenséget elkövető Czar McMichael-re – írta meg a Crime Online.
Szóváltásba keveredtek, majd a fiatal fiú tüzet nyitott a Anthony-ra, azt követően pedig többször megütötte.
A másik férfi, aki elkísérte Ham-et a tett színhelyére, azonnal hívta a 911-et.
A kiérkező szervek már nem tudták megmenteni a férfi életét.
Czar elmenekült, azonban a hatóságok nagyapja lakásától néhány háztömbnyire elfogták és a rendőrségen gyilkosság vádjával előállították.

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval