
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Csütörtökön a mindössze 11 éves Shemarion Burse az Amerikában található floridai otthonában játszott négy testvérével, amikor hirtelen megtörtént a baj. A kisfiú 13 éves bátyja, szüleik hálószobájában talált egy pisztolyt, amivel mellkason lőtte öccsét.
A történtekkor nem voltak otthon a szülők, ezért a lövést, majd a sikoltozásokat hallva a neve elhallgatását kérő szomszéd rohant át megnézni, mi baj van. Elmondásai szerint azonnal tárcsázta a segélyhívót, azonban amikor átért a másik házba, egy gyereket talált vérben úszva. A kisfiút ugyan amilyen hamar csak lehetett mentőhelikopterrel kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

Fotó: gofundme.com
A fegyvert rendeltetésszerűén tárolták, így a rendőrség nem számít vádemelésre a tragédia ügyében.
A család még nem tudta feldolgozni a tragédiát, édesanyja szerint elhunyt kisfia mindig mosoly tudott csalni az emberek arcára, nagyon sokan szerették - írta meg a New York Post.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni