
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az agyi implantátumok a gerincén lévő második implantátumon keresztül vezeték nélkül továbbítják az agyi elektromos jeleket a lábaiba és a lábfejeibe. Bár az orvosi megoldás egyelőre kísérleti szakaszban van, az eddigi eredmények bizakodásra adnak okot - jelezte egy vezető brit gerincgyógyászati jótékonysági szervezet.
Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki újra járni tanul
- mondta Oskam a BBC-nek. A férfi most már állni és lépcsőzni is tud.
A Nature című folyóiratban ismertetett fejlesztés svájci kutatók munkája. Jocelyn Bloch professzor, a Lausanne-i Egyetem idegsebésze, aki az implantátumok beültetésének kényes műtétjét elvégezte, hangsúlyozta, hogy a rendszer még mindig az alapkutatás stádiumában van, és sok év választja el attól, hogy elérhetővé váljon a lebénult betegek számára.
Hozzátette: csapata azon van, hogy a fejlesztés a lehető leghamarabb eljusson a laboratóriumból a klinikákra.
Gert-Jan Oskamot 2021 júliusában műtötték meg. Bloch professzor két kör alakú, öt centiméter átmérőjű lyukat vágott koponyája mindkét oldalán, az agynak a mozgás irányításában részt vevő területei felett. Ezután két korong alakú implantátumot helyezett be, amelyek vezeték nélkül továbbítják az agyi elektromos jeleket - a férfi szándékait - a fején lévő sisakhoz rögzített két érzékelőhöz.
A svájci csapat kifejlesztett egy algoritmust, amely ezeket a jeleket lefordítja a lábizmok mozgatására szolgáló utasításokká egy második implantátumon keresztül, amelyet Gert-Jan Oskam gerincvelője körül helyeztek el, és amelyet Bloch professzor a járásért felelős idegvégződésekhez kapcsolt.

Fotó: Gert-Jan Oskam hivatalos Facebook-oldala
A férfi néhány hetes edzés után már járókeret segítségével is képes volt felállni és járni. A projektet vezető Grégoire Courtine paradigmaváltásnak nevezte a fejlesztést az eddigiekhez képest.
Az agyi implantátumok Courtine professzor korábbi munkájára épülnek, amely csak a gerincimplantátumot használta a mozgás helyreállítására. A gerincimplantátum felerősítette az agyból a gerincoszlop sérült részéhez érkező gyenge jeleket.
Gert-Jan Oskamnak korábban csak gerincimplantátuma volt. Elmondása szerint az újdonság legnagyobb előnye az, hogy most már sokkal jobban tudja kontrollálni a mozgását.
Sem az előző, sem az új rendszer nem használható folyamatosan. Ehelyett a betegek a felépülés részeként hetente néhányszor egy-egy órán át trenírozzák vele izmaikat. A begyakorolt mozgások bizonyos szinten a rendszer kikapcsolása után is fennmaradnak, ami a sérült idegek regenerálódására utalhat.
A fejlesztők végső célja a technológia miniatürizálása a mindennapi használat érdekében.
Gert-Jan tíz évvel a balesete után kapta meg az implantátumot. Képzeljük el, amikor néhány héttel a sérülés után alkalmazzuk az agy-gerinc interfészünket. A gyógyulás lehetősége óriási
- magyarázta Courtineprofesszor.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott