
Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ
A Magyar Fesztivál Szövetség munkájának szerves része, hogy összekössön minket egymással, és ebben jó példával jár elől - mondta Nagy István a Magyar Fesztivál Szövetség konferenciáján.
A tárcavezető kifejtette: rendkívül fontos nekünk, magyaroknak, hogy mire építjük a jövőnket. Hagyományaink, értékeink segítenek minket eligazodni a gyorsan változó világban, segítenek megérteni, mit jelent a nemzet, a haza, az otthon érzése. Ezt adják a hungarikumok.
Hozzátette, a legfontosabb az értékpiramis alapja, a helyi hagyományok gyűjtése, a legkisebb települések szokásai, a legapróbb tárgyi emlékek, hiszen ezek a lokális értékek adják a hazaérkezés örömét. Ezért építették be a hungarikum törvénybe a helyi, települési, megyei és tájegységi értéktár fogalmát - húzta alá.
A hagyományőrzés és az értékmegőrzés kövek egymásra építése, és ezek között a kövek között vannak élők is, amelyekből közösségeket építünk - hangsúlyozta a miniszter.
Kiemelte, hogy ma a legnagyobb kincs a család, egy baráti társaság, egy kisebb közösség egészen a magyar nemzetig határon innen és túl. A kis közösségek és a kulturális identitásunk olyan értékek, amelyek egyszerre tesznek különbözővé másoktól, és kötnek össze minket az egész világon.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Nagy István hivatalos Facebook-oldala

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak

Orbán Viktor: Durva vita volt, de álltuk a sarat - ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, nincs pénz

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal

A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak

Orbán Viktor: Ha van olaj van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz Ukrajnának

A Kétarcú Konyhája névvel elkészítette Magyar Péter stílszerű menüsorát a Mindmegette

Szijjártó: az ukránok ismét megtámadták a Magyarország földgázellátásához nélkülözhetetlen gázvezetéket

Orbán Viktor vezetésével Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett