
Szijjártó Péter: a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma ellen
A tárcavezető kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. Ennek egyik pilléreként a gazdák hosszú évek óta igénybe vehetik az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához nyújtott támogatást, amennyiben a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben azt igénylik.
A mezőgazdasági termelők öngondoskodáson alapuló felelősségének megerősítését is célzó, a biztosítások díjának egy részét fedező támogatást az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretéből biztosítja.

Kép forrása: Nagy István hivatalos Facebook oldala
A miniszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás éves keretösszege - amely 2016-ban még 4 milliárd forint volt - folyamatosan és dinamikusan növekszik, ezáltal már az elmúlt hét év alatt 100 ezer kérelem kapcsán több mint 37 milliárd forint kifizetésére került sor.
"A mostani döntéssel a 2022. év vonatkozásában további több, mint 23 ezer kérelem kapcsán csaknem 14 milliárd forint támogatás került jóváhagyásra, amelynek a gazdák részére történő kifizetését a Magyar Államkincstár hamarosan megkezdi" - közölte az MTI.

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma ellen

Szijjártó Péter: azért nem kéri számon Brüsszel a kijevi korrupciót, mert ott is ugyanaz zajlik

Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban

Ursula von der Leyen már az EU-szerződéseket is felrúgná, hogy minden pénzt Ukrajnába küldhessen

Orbán Balázs: Brüsszel négy éve a békét akadályozza, mégis Magyarországot támadja

Nagy bajban a Tisza! Már Raskó György szerint sem tudják megfogni Magyar Péterék az ellenzéki szavazókat

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja

Orbán Viktor: a támadás ellenére Magyarország kőolajellátása biztonságban van

Menczer: Zelenszkij újra robbantott

Ukrán támadás: Robbanás a Barátság kőolajvezetéken

Tovább emelkedik a pedagógusok bére, jövőre 936 ezer forint lesz az átlagfizetésük

Orbán Viktor: Budapest nem a főpolgármester, hanem a nemzet fővárosa