
Németh Balázs: a tiszásokat nem zavarja, hogy az ukránok fenyegetnek minket
Brüsszel elvenné a jelenlegi támogatást a gazdáktól
Ursula von der Leyen kezdeményezésére készült el az Európai Unió égisze alatt a „Stratégiai párbeszéd az EU mezőgazdaságának jövőjéről” című jelentés, amely a jövőben szakítana a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerével, és a kifizetéseket – egyebek mellett –környezetvédelmi célokhoz rendelné. Érdekesség, hogy Magyar Péter ezzel összehangban a – főként területalapú támogatások formájában érkező – gabonatermesztés uniós támogatása ellen foglalt állást Facebook-bejegyzésében. A felmérés rávilágít, hogy a hazai gazdálkodók 82 százaléka hallott arról, hogy az Európai Parlamentben az agrártámogatások átalakításával kapcsolatos diskurzus folyik.
Forrás: Századvág
Fontos hangsúlyozni, hogy a szóban forgó jelentés azzal indokolja a területalapú kifizetések megszüntetésének szükségességét, hogy az uniós agrártámogatási rendszert felkészítsék az Európai Unió bővítésére. Egyszerűbben fogalmazva a brüsszeli elit célja a mezőgazdasági támogatások rendszerének tervezett reformjával – a jelentős, 40 millió hektáros mezőgazdasági területtel rendelkező – Ukrajna uniós csatlakozásának előkészítése. A kutatás alapján kijelenthető, hogy a magyar gazdatársadalom határozottan ellenzi a gazdálkodók uniós támogatásának átalakítását célzó brüsszeli terveket. Ennek megfelelően a megkérdezettek 83 százaléka elutasítja, hogy az Európai Unió elvegye a gazdák támogatását, és azt Ukrajna megsegítésére használja.
Forrás: Századvág
A magyar gazdatársadalom nemet mond a génmódosított ukrán gabonára
2024 elején Európa-szerte gazdatüntetések bontakoztak ki, ugyanis az olcsó, de megkérdőjelezhető minőségű ukrán agrártermékek importja versenyhátrányba hozta az európai gazdálkodókat. A kutatás rávilágít, hogy 10-ből 8 hazai gazda (80 százalék) szigorítana az ukrán gabona behozatali lehetőségein.
Forrás: Századvág
Ezen felül az Európai Unióban 2021 óta napirenden van a génmódosítással kapcsolatos szigorú szabályok enyhítése, 2024 nyarán az Európai Bizottság már zöld utat is adott két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználására. A GMO-szabályozás lazítására irányuló brüsszeli törekvések ugyancsak nem találkoznak a magyar gazdák elvárásaival.
A válaszadók több mint háromnegyede (76 százaléka) kifogásolja, hogy az Európai Bizottság jelentősen enyhítené a génmódosított növények jelenlegi szabályozását, és mindössze 15 százalékuk nem lát ebben kivetnivalót.
A borítókép illusztráció: Tények Archív

Németh Balázs: a tiszásokat nem zavarja, hogy az ukránok fenyegetnek minket

Drámai a helyzet az eszkalálódó háború miatt a Közel-Keleten, egekbe szökik az energia ára

Orbán Viktor: az ukrán olajblokádot a magyaroknak kell letörniük, Brüsszel az ukránok oldalán áll

„A kis **banc megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – gyerekek előtt, vállalhatatlanul viccelődött a tiszás jelölt

A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak

Nem sűrűn nyilatkoznak a Tisza jelöltjei, de ha megszólalnak, nincs benne sok köszönet - videó

Ha Brüsszelen, az ukránokon és a Tisza Párton múlna, Magyarországon is kilőne az üzemanyag ára és a rezsiköltség a kormány szerint

Hidvéghi: a kormány április 8-ig meghosszabbítja a nemzeti petíció határidejét

Növekedett a Fidesz előnye

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket