Aggasztónak minősítette a WHO az új dél-afrikai variánst

Aggasztónak minősítette pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsát, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest.

2021. november 27. 07:46

Az adatokat felülvizsgáló független szakértők zárt ajtók mögött tartott gyűlését követően kiadott közlemény szerint a variáns nagyszámú mutációval rendelkezik, amelyek közül egyesek "aggodalomra adnak okot". A szöveg szerint az előzetes bizonyítékok alapján az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál a többi, szintén aggodalomra okot adó variánshoz képest.

A WHO közlése szerint a jelenlegi PCR-tesztek képesek azonosítani az omikron vírusvariánst.
A hivatalosan B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikronon kívül a SARS-CoV-2 koronavírus további négy variánsát tartják még számon aggodalomra okot adó mutációként, mivel a korábbi vírusváltozatokhoz képest veszélyesebbek, fertőzőbbek, halálosabbak vagy kevésbé lehet hatásos ellenük a védőoltás.

Az először a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított variáns nyomán az Európai Unió (EU) és Nagy-Britannia szigorított a határellenőrzésen, miközben a tudósok próbálják megállapítani, hogy az új variáns ellenáll-e a védőoltásoknak.


Hasonló lépéseket tett később az Egyesült Államok és Kanada is. Joe Biden amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok megtiltja a jövő héttől a beutazást nyolc afrikai országból - a Dél-afrikai Köztársaságból, Botswanából, Zimbabwéből, Namíbiából, Lesothóból, Eswatiniből, Mozambikból és Malawiból - a variáns miatt. A legtöbb, amerikai állampolgársággal nem rendelkező személynek, aki az elmúlt 14 napban járt ezekben az országokban, nem engedik a beutazást.

Jean-Yves Duclos kanadai egészségügyi miniszter szintén pénteken bejelentette, hogy megtiltják a beutazást hét afrikai országból, a Dél-afrikai Köztársaságból, Botswanából, Zimbabwéből, Namíbiából, Lesothóból, Eswatiniből és Mozambikból.

Mindazonáltal Christian Lindmeier, a WHO szóvivője óvatosságra intett a beutazási tilalmak elhamarkodott bevezetésével szemben. "A WHO azt javasolja, hogy az országok továbbra is kockázatalapú és tudományos megközelítést alkalmazzanak az utazásra vonatkozó intézkedések bevezetésekor" - mondta. A szóvivő szerint néhány hétbe telhet, míg megállapítják, hogy a variáns milyen mértékben terjed, illetve mennyire hatásos a kezelés és a védőoltások vele szemben. Lindmeier szerint az emberek lehetőleg hordjanak maszkot, kerüljék a nagyobb összejöveteleket, szellőztessék a szobákat, és tartsák tisztán a kezüket.

Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója méltatta a dél-afrikai egészségügyi hatóságokat azért, hogy sikerült észlelniük az új variánst. A WHO szerint az elmúlt hetekben - miközben az új változatot azonosították - meredeken emelkedett az újabb koronavírus-fertőzöttek száma a Dél-afrikai Köztársaságban. A vészhelyzeti igazgató mindazonáltal szintén óvatosságra intett az elhamarkodott intézkedésekkel kapcsolatban.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Nem tudom, hogy mit láttam! - Rejtélyes videó készült a Csömöri úton - videó
A Budapesti Autósok Közössége egy rejtélyes és eddig megmagyarázhatatlan olvasói videót kapott a minap.
„Apa megölt” – ezek voltak egy 3 éves kislány utolsó szavai, 22-szer lőtt a férfi
Elfajult családi vita áldozatává vált a kicsi, a férfit most ítélték el.
A GPS miatt okozott brutális balesetet, mindent felvett egy kamera - videó
A GPS-t figyelte, emiatt okozott súlyos balesetet egy felelőtlen sofőr a 67-es úton.
Bikini body pár nap alatt? - Adunk pár tippet! - videóval
Valószínűleg ez lenne a legtöbb nő kívánsága a nyaralás előtt.
Döbbenetes, szétnyílt a társasház, rettegnek a pétfürdői lakók - videóval
Szétnyílt egy pétfürdői társasház egy vizesedés miatt.
Halálos katasztrófa történt a fesztiválon, többen megsérültek
A rendezvényt felfüggesztették.
Hétfőtől ismét elhelyezkedési juttatást kaphatnak a versenyszférára váltó közfoglalkoztatottak
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha...
Szörnyű tragédia történt Dunavarsányban, az idős motoros azonnal meghalt
Dunavarsányban ütközött személyautóval a motoros szombaton délelőtt.
Balin készül a Dancing with the Stars első adására Rubint Réka és Andrei Mangra
A próbafolyamatot a profi táncos osztotta meg közösségi oldalán.
Meglepetés, Messi hiányzik az Aranylabda jelöltjei közül – Itt a névsor
Karim Benzema, Kylian Mbappé és Cristiano Ronaldo is szerepel a 2022-es Aranylabda-díjra esélyes labdarúgók szűkítet...