
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
Az államfő a Budapesten november 29. és december 5. között sorra kerülő Planet 2021 fenntarthatósági expó alkalmából tartott interjúsorozatát folytatva ezúttal a tengerek, óceánok védelmének fontosságát hangsúlyozta.
Kiemelte, a Föld népességének harmada a tengerekből és óceánokból nyeri ki a fehérjeszükségletét, a sós vizek halbősége ezért döntő fontosságú az egyre nagyobb népesség élelmezése szempontjából.
A tengerek és óceánok védelme emellett azért is kulcsfontosságú, mert az ott élő fitoplanktonok több szén-dioxidot kötnek meg, mint a bolygó valamennyi erdeje együttvéve - mondta Áder János.
Hangsúlyozta, az emberiség ugyanakkor műanyaghulladékokkal, valamint kőolajjal és különböző vegyi anyagokkal is szennyezi a tengereket.

A köztársasági elnök kifejtette, a tengerekbe jutó műanyaghulladékok nemcsak esztétikai okokból, hanem azért is problémát jelentenek, mert az uv-sugárzás hatására úgy darabolódnak fel, hogy bekerülnek a tengeri táplálékláncba és így előbb-utóbb megjelenhetnek az emberek szervezetében is.
A tengerek szennyezésének csökkentése mellett sokat kell változtatni a tengeri halászaton is, amely mögött ugyanakkor nagyon komoly lobbi áll, és globálisan mintegy 20 milliárd dollár állami támogatást kap - mondta az államfő.
Áder János aláhúzta, mindenképpen meg kell szüntetni a túlhalászást, meg kell változtatni az óriási károkat okozó halászati módszereket, továbbá a - szárazföldek mintájára - növelni kell az óceánok, tengerek természetvédelmi területeit. Utóbbi még nem éri el a 10 százalékot sem, a cél pedig az, hogy a védett területek aránya 30 százalékra emelkedjen - tette hozzá.
Az államfő felhívta a figyelmet arra is, hogy a tengeri halak fogyasztása kiváltható lenne Magyarországon tenyésztett édesvízi halakkal. "Elő kell venni a régi recepteket, a néhány száz évvel ezelőtti recepteket, amikor tényleg bőviben voltunk halnak" - mondta.
Áder János szólt arról is, hogy Magyarország elsősorban folyói tisztán tartásával, valamint jó minőségű halak termelésével tudja segíteni a tengerek, óceánok védelmét szolgáló nemzetközi összefogást.
Magyarországnak emellett támogatnia kell a tengeri védett területek kialakítását, a védett halfajok számának növelését, valamint a vonóhálós halászat betiltását - mondta.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat