
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
Világrekordot döntött a Dél-Floridai Egyetem professzora, ugyanis már 74 napja a víz alatt él – számolt be vasárnap a Metro.
Joseph Dituri még márciusban ereszkedett le megközelítőleg kilenc méteres mélységbe, ahol egy kabinban éli mindennapjait. A tengeralattjárókhoz képest az a különbség, hogy itt semmilyen berendezés nem szabályozza a megnövekedett nyomást.
Az oktató nem hagyott fel foglalkozásával ez időre sem, online órákat, valamint orvosbiológiai kurzust is tart a víz alatt.
A korábbi leghosszabb víz alatt tartózkodás 73 nap, két óra és 34 perc volt, melyet ugyanezen a helyen teljesített két Tennessee-i professzor még 2014-ben.
Ezt a rekordot sikerült most Dituri-nak túlszárnyalnia, azonban még esze ágában sincs visszatérni a felszínre. Célja – amellett, hogy megfigyelje, miként reagál az emberi test a hosszútávú, extrém mértékű nyomásnak – elérni a századik napot, így az expedíció várhatóan csak június 9-én érhet véget.

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát